Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXIV. kötet (Budapest, 1893)
150 Ezek alapján is a bizonyítási eljárásban kifejtettek szerint az ügy érdeme tulajdonkép alperes követelésének valódisága, fenállása és lejáratára nézve kinált eskü Je vagy le nem tételétől feltételezetten volna elbírálandó. Tekintve azonban, hogy a csődtörvény 27. §. 3. pontja értelmében megtámadhatók közadósnak a csődnyitási kérvény beadását illetőleg a fizetések megszüntetését megelőző 15 napon belül keletkezett azon jogcselekményei, melyek által valamelyik hitelezőjének olyan kielégítést ad, melyhez annak általán joga nem volt és ha alperes készpénzbeli követelése csakugyan fenállott és lejárt volt és midőn azt a válságos időben közadós készpénz helyett ingatlannak átruházásával — tehát oly módon mint kötelezve nem volt — elégítette ki, ezen jogcselekménye ez alapon megtámadható, mert .ezen esetben a törvényes vélelem az, hogy ezen elidegenítés, a melyre kötelezve nem volt, a hitelezőket károsító szándékkal történt. Ennek ellenében pedig nem felperesnek, hanem alperesnek állott kötelességében oly tényeket igazolni, a melyekből jogszerűen következtethető, hogy neki a jogcselekmény, vagyis az ingatlanok fizetés gyanánt történt átvétele idejekor közadósnak a hitelezőket károsító szándékáról tudomása nem volt. Minthogy azonban alperes ily tényeket nemcsak hogy nem igazolta, hanem abból, hogy a szerződés kötését megelőző napon követelése biztosítása czéljából H. Gy. ügyvéd irodájában megfordulván, oda nyilatkozott, hogy M. H.-nak bizonyos K. J.-nál és másoknál tetemes adósága van és így követelését veszélyeztetve látja, holott a szerződés szerint K. F. követelésére nézve a vételárból kielégítésben nem részesült, határozottan az lévén következtethető, hogy alperesnek közadós károsító szándékáról igenis tudomása volt, közadósnak ezen jogcselekményét ez esetben a felhozott okokból kellett a csŐdhitelezök irányában hatálytalannak kimondani és a csődtörv. 33. §. 1. bekezdésének megfelőleg intézkedni. De hatálytalannak volt kimondandó ezen jogcselekmény azon esetben is, ha alperes követelése fen sem állott, mert akkor a szerződés a csődnyitást megelőző két éyen belől színleges viszteher mellett köttetvén meg, mint ilyen a csődtörv. 28. §. első pontja alapján megtámadható.