Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXIV. kötet (Budapest, 1893)

i5i Azon körülmény, vajon a megtámadott szerződésben ked­vezményezett D. M. és K M. követelései fenállottak és lejáratkor ezen ügy elbírálásánál lényegtelen, mert a kereset ellenük nem intéztetett, mert közadós velük közvetlenül nem szerződött és mert alperes sem azt nem állította, hogy állítólagos követeléseiket kifizette, sem annak megtérítését nem követelte. Az ingatlan értéke bírói becsű utján 8286 frban állapíttatván ,meg, ezen összeget meghaladó követelésével felperest elutasítani kellett. A pozsonyi kir. itélő tábla: Az elsőbirósá ; Ítéletének nem felebbezett rendelkezését érintetlenül, felebbezelt egyéb rendel­kezéseit pedig helybenhagyja azzal a változtatással, hogy felperest azzal a kérelmével, hogy alperes a vétel tárgyát képezett ingatlan birtok visszaadására köteleztessék, elutasítja és alp;. est csak annak tűrésére kötelezi, hogy a vétel tárgyát képezett ingatlan vagyon a csődtömeg javára értékesíttessék és a jogügyletnek a csődtömeg hitelezőivel szemben történt hatálytalanítása a galántai 892. sz. tjkvbe felperes kérelme folytán alperes költségére följegyeztessék, a mennyiben pedig ez esetleg tlkvi akadály miatt teljesíthető nem volna, csak az esetben kötelezi alperest a hatálytalanított vételügylet tárgyát képezett ingatlan birtoknak szakértői becsű utján megálla­pított 8286 frt értékének az elsőbiróság Ítéletében meghatározott idő és jogkövetkezmény terhe mellett leendő megfizetésére. Indokok: Helyesen mondotta ki az elsőbiróság, hogy a köz­adósnak a csődnyitási kérvény beadását megelőző 15 napon belől keletkezett az a jogcselekménye, melylyel adósságát nem ugy a mint kötelezve volt, készpénzben, hanem ingatlan birtoká­nak átruházásával, tehát oly módon elégítette ki, a mely mó­don való kielégítésre kötelezve nem volt, a csődtörvény 27. §. 3. pontja alapján megtámadható, hogy továbbá ez esetben az a törvényes vélelem áll elő, hogy a közadós részéről ingatlan birtokának a válságos időt megelőzőleg vállalt ily irányú kötele­zettség nélkül történt eme átruházása, a hitelezőket károsító szán­dékkal történt. Úgyszintén helyes az elsőbiróságnak amaz indoka is, hogy a fentebb előadottakkal szemben alperes tartozott volna oly té­nyeket igazolni, a melyekből okszerűen következtethető, hogy

Next

/
Oldalképek
Tartalom