Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXIII. kötet (Budapest, 1892)

66 szerződés közül joghatály melyiknek tulajdonítandó ? Erre vonat­kozólag: minthogy az A. a. szerződéssel a Zverdán férj. Peszkár Anna és Nikolás szül. Folye Anna közötti jogügylet végleg sza­bályoztatok, s igy az bevégzett ténynyé vált, kétségtelen, hogy az előbb megnevezett e jogügylet tárgya felett többé rendelkezési joggal nem birt, ő tehát alperes részére ujabb szerződés kiállí­tására jogosulatlan volt. De jogosulatlan volt alperes is e szerző­dés elfogadására, mivel elleniratában világosan beismeri, hogy az A. alatti szerződés az ő közbenjárása mellett állíttatott ki, a neje és Peszkár Anna közötti jogügylet tehát az ő tényén is alapuló­nak levén tekintendő, azt egyoldalulag megváltoztatni jogában nem állott. Ezekből bizonyos, hogy a Zverdán férj. Peszkár Anna s alperes közt, a kereseti ingatlanra vonatkozólag létrejött szerződés kiállítása körül, mindkét szerződő fél rosszhiszemüleg járt el; e szerződés ennélfogva hatálytalan és minthogy felperesek a kere­seti ingatlanra vonatkozó tulajdonjogukat a keresethez A. és B. a. mellékelt okiratokkal kimutatták: az, s az annak folyományát képező birtok és elvont haszonvétel részükre az elsőbiróság által helyesen ítéltetett meg. = Állandó gyakorlat, hogy a telekkönyv roszhiszemüen szer­zett jogok védelmére nem szolgálhat. Hasonló ügyben Dtdr r. f. XXII. 142. lapon is megítéltetett az előbbi vevő tulajdon­joga, valamint Dtdr u. f. XXIII. 311. lapon. 15­A háborított birtokháboritási keresettel felléphet akkor is, ha nem az ingatlannak tényleges birtokbavétele, hanem terményeinek önhatalmú elvitele által történt háboritás ténye, tehát nem az ingatlan maga, hanem az elvitt ter­mény képezi a kereset tárgyát. (1892 június 2. 3729. sz. a.) A kolozsvárvidéki kir. járásbíróság özv. Roba Györgyné s társa felpereseknek, Roba Juon és társa alperesek ellen birtok­háboritás s jár. iránti perében következőleg itélt:

Next

/
Oldalképek
Tartalom