Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXIII. kötet (Budapest, 1892)

8g A mit ért, elvitt kurafiaihoz s mig abban tartott, haza nem került. Vádlott mindennek daczára folytonosan megbocsátott felesé­gének, de ez néhány napnál tovább nem tartott ki otthon. Meg­fordult vádlott panaszával a plébánosnál is, ki utasította öt, hogy feleségével együtt jöjjön. A végzetes nap délelőttjén vádlott feleségével a plébániánál megfordult, a plébánost azonban ott nem találván, elváltak egy­mástól. Vádlott ezután Varga Horgosi Péter korcsmájába befordult, hol két pohár sört megivott, onnan a Mészáros Krigovszki-féle vaskereskedő üzlet előtt elhaladva, egy revolvert vásárolt, melyhez 6 darab töltényt kért, tagadja azonban, hogy ekkor a bűncselek­mény elkövetése agyában már megfogamzott volna. A revolvert azért vásárolta, mert ilyent venni már régóta szándékában állott. A mint hazafelé tartott, találkozott útközben feleségével, ki már hazulról jött s ki rá sem nézett. Megszólította, visszafordulva vele ment egy darabig, kérte, vegyen hust s jöjjön haza, főzzön. Az asszony azonban durván elutasította, hogy a kinek kell, vegyen, ő nem vesz. Vádlott erre könyörgésre fogta a dolgot, hogy jöjjön haza, de az asszony hajthatatlan maradt, azt felelte, hogy inkább meg­hal, de még sem jön haza. Erre vádlottat nyilatkozata szerint elfutotta a méreg, előrán­totta revolverét, hogy megijeszti vele, mi azonban rögtön elsült ; hogy a második lövés hogy történt, azt nem tudja, mert a «bal­végzet* elvette az eszét. A kihallgatott tanúvallomások vádlott és neje közötti ezen előző szóváltás felderítésére csak kevés bizonyítékot tartalmaznak. Egyedül csak Szegszárdi Gyula, ki látta vádlottat és nejét az utczán együtt menni s nem sokára hallotta a lövést. Vádlott a végtárgyalás során azzal védekezik, hogy azért lőtt, mert nejét csak ijeszteni akarta ; minthogy azonban vádlott a vizsgáló biró előtt beismerte, hogy szándéka volt nejét lelőni és ezen beisme­rés visszavonását mivel sem tudta igazolni, minthogy vádlott az élet kioltására alkalmas fegyverrel két lépésnyi távolságból kétszer is lőtt, ugy a használt eszköz minősége, mint a cselekmény vég-

Next

/
Oldalképek
Tartalom