Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXII. kötet (Budapest, 1892)

52 esetben támadhatók meg, ha a kielégítés vagy biztosítás elfogadá­sakor, illetve a végrehajtás foganatosításakor, közadós ellen a csődkérvény már beadatott s erről a kielégítést vagy biztosítást nyert hitelező ugyanakkor tudomással birt. Minthogy pedig közadós, felperesnek saját előadása szerint nem volt kereskedő, hanem haszonbérlő s ennélfogva az ellene kieszközölt biztositási végrehajtás azon az alapon, mert a fogana­tosításkor fizetését megszüntette s erről alperes tudomással birt, a csődhitelezők irányában hatálytalannak ki nem mondható ; minthogy továbbá felperes nem is állította, annál kevésbé bizo­nyította, hogy a megtámadott biztositási végrehajtás foganatosí­tásakor közadós ellen a csődnyitási kérvény már beadatott s arról alperes tudomással birt volna : az elsőbiróság ítéletének megvál­toztatása mellett, felperest keresetével el kellett utasítani s mint pervesztest a költség fizetésére kötelezni. A m. kir. Curia: A másodfokú bíróság ítélete a benne fel­hozott indokokból helybenhagyatik. 20. Azon birtokbiróság alatt, a mely a ptrtás 580. §-ában emii­tett esetekben eljárni tartozik, csakis a 37. §-nak meghatá­rozása szerint illetékes birtokbiróság, vagyis a per bírósága értendő. A hagyaték ugyanis törvényeink értelmében rend­szerint «universitast» képez és ennélfogva az erre vonat­kozó s egységesen elbírálandó öröklési igényeknek is csak egy fóruma lehet. A törvényhozónak tehát ezen elvi szem­pontból sem lehetett czélja az, hogy több helyen fekvő ingatlanokra vonatkozó öröklési igények megbirálását a 37. §. értelmében az egész hagyatékra vonatkozó perek bíróságául kijelölt birtokbiróságtól elvonja és több külön­böző birtokbiróságra ruházza. (1892 január 26. 74. sz. a.) A m. kir. Curia: Azon illetőségi összeütközésre vonatkozó­lag, a mely a néh. Mészáros Károly hagyatéki ügyében a veszprémi és a székesfehérvári kir. törvényszékek közt felmerült, a hirdet­ményi eljárás keresztülvitelére a palotai 1011. és 1595. sz. alatt

Next

/
Oldalképek
Tartalom