Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXII. kötet (Budapest, 1892)
8i alapos kifogás alá eső könnyű körülmény egy másik körülményhez járulva és ezt kiegészítve, ónsulylyal nehezedik a bizonyítás mérlegének serpenyőjébe. Széki István vádlott vallomásának azon részére vonatkozólag tehát, mely a Kútvölgyben lefolyt véres cselekmény utolsó körülményeiről, illetőleg magáról a megölés körüli cselekvőségről és azt véghezvivö személyekről szól, az imént kifejtett szabály szerint nem ezen vádlott vallomásának egyik fele, illetőleg őtet kimentő tartalma : hanem a bizonyító eljárás alatt felismerésre jutott összes adatok és mellékkörülmények, összefüggésben vádlott vallomásának nem csupán tagadó, önmagát mentő részével, hanem ennek egész vallomásával képezik azon elemeket, a melyekből ezen vádlott tevékenysége a jogi bizonyosság erejével meghatározandó és megállapítandó. Ezen mellékkörülményeket a kérdéses vallomás mentő részének hátterébe állítva: a különben is már benső tarthatlanságánál fogva megingatott állítás ellentéte a többi positiv adatokkal, szembeötlővé válik. Mig ugyanis ezen vádlott vallomásának előbbi része egybevetve e mellékkörülményekkel, nemcsak valódiságára vonatkozólag megerősül, hanem kiegészítése benső összefüggést és harmóniát is nyer: addig az eljárás alatt beszerzett mellékkörülmények együttesen a kérdéses vallomásnak első részével: megsemmisítő sulylyal nehezednek vádlott vallomásának további részére, az előzetekkel összeegyezhetetlennek, valótlannak bizonyítván vádlott azon állítását, mely őtet Gáspár János megölésénél a bűntett véghezvitelének csupán tétlen szemlélőjéül tünteti fel. Első sorban kiemelendő itt Sallai Jánosnak — a bűntársnak — a csendőrök előtt tett vallomása. Nincs oly körülmény, a mely ezen vádlott eme vallomásának őszintesége ellen fel lenne hozható, sőt minden érv, minden adat s minden valószínűség a nevezett vádlott ezen vallomása visszavonásának hiteltérdemlösége ellen csoportosul össze. Nem menti magát ezen vádlott az említett vallomásában ; nem szépíti tettét, nem enyhíti bűnös voltát és szállítja le, nem hárítja másra az ö terhére eső cselekedeteket. A mit tehát ezen alkalommal állit: az annyira magán hordozza a valóság jellegét, hogy különösen más körülmények hozzájárultával ezen vallomásának tartalma a bevalló vádlott ellen kétségtelen bizonyiDönt vény tár, uj folyam XXXII 6