Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXI. kötet (Budapest, 1892)
72 az állított tényre nézve jogérvényes megszüntetési határozat hozatott ; tekintve tehát, hogy a törvényhozás ezen mindenkit, a bíróságot ugy mint a magánfelet egyaránt kötelező rendelkezésénél fogva az ártatlannak való nyilvánítással egyértelmű megszüntetési jogérvényes határozat után, egy korábbi ügyből folyó, de másszemélyre vonatkozó uj és külön ügyben azon személyt, a ki ártatlannak jogérvényesen van mondva, gyanú alatt állónak nem mondható : az alsóbb fokú bíróságok végzésének indokaiban felhozott és fentebb idézett indokok mellőztetnek. Ez azon ismeretes nehézség, midőn a Btk. 260. §-a alapján rágalmazás mondatik ki, habár a feljelentés nem volt minden alap nélküli, legalább nem volt gondatlanságból származó. A fenti határozat mutatja, hogy a Curia még mindig ragaszkodik azon felfogáshoz, hogy maga a megszüntetés elég alap a 260. §. alkalmazására. Az enquéte, mint a lapok írták, javaslatot tett, hogy csakis azon esetben tekintessék a 260. §. fenforgónak, midőn a feljelentés illetőleg «vádlás» gondatlanságból történt. — A fentebbivel azonos határozatok Dtár u. f. XXIX. qg. sz. 22. Ha az atya és kiskorú fia ellen indíttatik önhatalmú foglalás miatt sommás visszahelyezésikereset, ott— érdekösszeütközés foroghatván fön — az atya fiát nem képviselheti,, ennélfogva ha a kiskorú szabályszerüleg képviselve nem volt, az Ítélet semmiségi keresettel támadható meg. (1891 szeptember 29. 49+1. sz. a.) A szentendrei kir. járásbíróság: dr. Zlinszky János árvaszéki ügyész, mint kiskorú Papp Gábor részére kinevezett ügygondnok felperesnek, Fadgyas János ügyvéd által képviselt özv. Papp Józsefné s társa alperesek ellen birtokbahelyezés és jár. iránt folyamatba tett eljárás megsemmisítése és jár. iránti semmiségi perében felperest semmiségi keresetével elutasítja, az 1890 június ib-án 25U/890SZ. a. hozott Ítéletet és az annak alap-