Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXX. kötet (Budapest, 1892)
Ábrahámnét a guzsalylyal főbe verte volna, meglökte volna, avagy hogy fekvő helyzetében megtaposta volna, s azt adja elő, hogy sérült nő ittas állapotában elesvén, sérülését ezen esés folytán szenvedte; tekintettel azonban arra, hogy a hit alatt kihallgatott Mészáros Sámuelné, Mészáros Ábrahám tanuk igazolják, hogy vádlott Mészáros Ábrahámnét a guzsalylyal főbe verte, majd hanyatt lökte, mely esésben fejét a láda szélébe ütötte s végül fekvő helyzetében ráugrott s megtaposta ; tekintettel arra, hogy fentieket a csak kora miatt meg nem hitelt, de egyébként aggálytalan Gál Borbála tanú is megerősíti, s igy vádlott tagadásával szemben is, minden kétséget kizáró módon megállapítható, hogy sérült nő szenvedett sérelmeit vádlott által szenvedte ; ezeket, valamint azon körülményt, hogy sérült az iratok között levő orvosi látlelet szerint 20 napnál felül tartó egészségháboritást szenvedett, a minősítésnél figyelembe venni, őt a Btk. 301. §-ába ütköző súlyos testi sértés bűntettében bűnösnek kimondani, s jó előéletét, mint enyhítő körülményt figyelembe véve, az ítélet rendelkező részében meghatározott büntetéssel sújtani kellett. A budapesti kir. ítélő tábla: Habár vádlott fiatal korú és büntetlen előéletű, de miután a súlyos testi sértést szolgálatadóján követte el, az elsőbiróság Ítéletét a büntetés kiszabására vonatkozólag azért, egyebekben pedig indokainál fogva helybenhagyja. A m. kir. Curia: A kir. itélő tábla ítélete a büntetést illetőleg megváltoztatik s vádlott börtönbüntetésének tartalma egy évre felemeltetik. Indokok: Felemelendő volt a büntetés, mert vádlott nő szolgálatadó nője ellen követvén el a súlyos testi sértést: ezen merénylet súlyosabb beszámitás alá esik. 26. Lopás vagy csalás? — A fenyitö zárlat kérdéséhez. (1891 július 22. 6232. sz. a.) A budapesti kir. törvényszék: Lopás büntette miatt vádolt W. M. s orgazdaság büntette miatt vádolt B. A. s társai elleni Döntvénytár, uj folyam. XXX. c;