Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXX. kötet (Budapest, 1892)

44 sági hűség megszegésére visszaviendö indokban lelvén alapját: visszhatásában és lélektani motívumaiban ép oly durván sérti meg a házasságnak törvény által oltalomba vett erkölcsi alapját, mint a gyilkosság, a mely a házas életet megszakította, minek követ­keztében ki kellett mondani azt, hogy azon nö, ki férje gyilkosá­val házasságtörő szerelmi viszonyt folytatván, a gyilkosság elkö­vetése után a gyilkost pártolásban részesiti, régi törvényeink szellemében nem érdemes arra, hogy férje vagyonában örökö­södjék és a gyilkosság folytán vagyoni előnyben részesüljön. Az előrebocsátottak értelmében tehát felperest keresetével annál is inkább elutasítani kellett, mert az ingatlan felszerelése a fi. alatti szerződésre felperesre át nem ruháztatván, a tulaj­donul igényelt felszerelés a férjnek mint föszerzönek tulajdonául volt vélelmezendő. 15. A Btk. 343. § a alá eső cselekmény elkövetése esetében az eljárás megszüntetése azon alapon, mivel a sértett fél a rendőrség által történt első kihallgatása után elutazott és azóta inditványának fentartása iránt nem nyilatkozott. (1891 június 9. 46. sz. a.) A m. kir. Curia (lopás büntette miatt vádolt Maros János ellen a szabadkai kir. törvényszék előtt folyamatba tett ügyben :) Tekintve, hogy a szóban forgó bűncselekmény miatt a Btk. 343. §-ában foglalt rendelkezés szerint a bűnvádi eljárás csak a sértett fél indítványára volt megindítható; tekintve, hogy Mátyás Gábor káros a Baja város csendörsége által felvett előnyomozati iratokból kitetszőleg a tett elkövetését követő napon, vagyis 1889 máj. 13-án Bajáról elutazni szándékoz­ván, a rendőrség által történt kihallgatása alkalmával oda utasít­tatott: ahogy a bíróság által leendő kihallgatása végett még pár napig Baján maradjon» ; tekintve, hogy nevezett káros mindamellett a bajai kir. járás­bíróság által 1889. évi május hó 19-én történt megidéztetése előtt Bajáról ismeretlen helyre távozott és feltalálható nem lé­vén, sem a vizsgálat, sem a végtárgyalás során kihallgatható nem volt;

Next

/
Oldalképek
Tartalom