Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXX. kötet (Budapest, 1892)

2 IO zása előtt felperes nem élt, az emiitett ingatlannal együttesen, teherként alperesre át nem szállt, a Bl a. szerződésben pedig az emiitett örökrész biztosítására alperest terhelő kötelezettség nem foglaltatik. Ezek szerint felperes keresete semmi törvényes alappal sem birván, őt azzal el kellett utasítani. (1890. évi szeptember 29. 2615. sz. a.) A m. kir. Curia: Tekintve, hogy a B. alatti szerződés 1. pontjában az alperesnek a peresznyei 54. sz. tjkvben felvett 15. házszámu J/4 telek olykép adatott át tulajdonába, hogy mind­két szülő halála után nővérének felperesnek 800 frtot apai s anyai örökség fejében kifizessen és miután átvevő alperes a te­lekre a tulajdonjogot ezen fizetmény feltételével szerezte meg, fel­peres követelésének biztosítását, habár az még le nem járt, már ezen rendelkezésnél fogva is azonnal követelhette, mihelyt alpe­res azon szerződés alapján a tulajdonjogot a maga nevére be­kebeleztette: a budapesti kir. itélő táblának Ítélete megváltoztatik és az elsöbiróságnak ítélete a kereset megítélésére nézve ezen, a költ­ség megszüntetésére nézve pedig az alsóbirósági ítéletek külön­bözőségénél fogva és az elsöbiróság által felhozott mulasztás miatt hagyatiK helyben. 74 A nő részére megítélt ideiglenes tartásdíj fizetendő a vég­leges elválasztás daczára is, ha a házassági viszonyból keletkezett vagyoni viszonyok rendezve még nem lettek. (1891 szeptember 4. 4423. sz. a.) A budapesti V. kerületi kir. járásbíróság: Gál Jenő ügyvéd által képviselt M. Adolfnak mint felperesnek, Stehló Kornél ügyvéd által képviselt P— — Mária 1. rendű alperes és M. Lujza 3. r. alperes ellen, Mezey Lajos ügygondnok által képviselt ismeretlen helyen tartózkodó M. Béla 2. r. alperes és M. Gizella 4. r. alperes ellen végrehajtás megszüntetése iránti perben következőleg ítélt: Felperes keresetének hely adatik, az 1882. évi 44958 sz. a. végzéssel elrendelt végrehajtás megszüntettetik. A nyugdíjnak a

Next

/
Oldalképek
Tartalom