Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXX. kötet (Budapest, 1892)
128 mélyek tekintetében a peres felek mindegyike elismervén, ennek alapján ugy a csatolt családi értesítő és ügyiratok alapján alpereseket végrendeleti hagyományosokul és nem örökösökül biróilag azért kellett kimondani, miután a végrendelet szerint sem általános, sem az egész hagyaték aránylagos részére nézve örökös kirendelve nem lévén, mind a végrendelet szavai, mind egyes tárgyaknak hagyományozása folytán alperesek hagyományosoknak voltak tekinthetők. Örökhagyó végrendelete a csatolt leltárban hagyatékakép felvett egész vagyonról nem intézkedvén, a végrendeletben nem foglalt vagyon tekintetében a törvényes örökösödés esete állott be, miután pedig a halálesetfelvétel és hagyatéki ügyiratok szerint néh. Császár Jánosné leszármazó örökösök nélkül halt el, miután továbbá a végrendelet tárgyát nem képező hagyatéki vagyon öröklött minőségét felperes ellenkező állításával szemben alperesek mivel sem igazolták, ennélfogva a végrendeleten kívüli szerzeményinek tekintendő vagyonra nézve az országbírói értekezlet által megállapított ideigl. törv. szabályok 14.. §-a a) pontja értelmében a hitvestársi öröklésnek lévén helye, ennek alapján felperes Császár Jánost örökösül kimondani kellett. A végrendelet szerint alpereseknek hagyományozott, felperes által kifogás alá nem vett és fent felsorolt ingó és ingatlanok örökhagyó rendelkezéséhez képest, tekintve mégis, hogy a folyó évi ápril 26-án felvett tárgyalási jegyzőkönyvvel a végrendeletileg hagyományozott egyes ingó és ingatlanoknak a leltárban felvettek melyikéveli azonossága perrendszerüen bizonyítást nyert, a végrendelet alapján és az ott körülirt módon és teherrel a hagyományosoknak biróilag átadandó volt és pedig a hagyományosul igazolt Köves György kihagyásával, a ki a becsatolt lemondási nyilatkozata szerint a hagyatékbóli illetőségét testvérei, hagyományos Köves Rozália és Annának átengedte, ugy a jánosházi 541. sz. tjkvben felvett 1109. hrsz. a. szabadbirtoknak Márkus Józsefné gyermekeit, mint hagyományosokat illető részének Márkus Józsefné részérei átadásával, minthogy Márkus Józsefné gyermekei azon ingatlanbóli részüket a hagyaték tárgyalási jegyzőkönyvbeni nyilatkozatuk szerint a terhükre anyjuknak hagyományozott 100 frt fejében átengedték, mégis az átadás a polg. törv. rendt. 581. §-a