Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXIX. kötet (Budapest, 1892)

i5i Kétségtelen ugyan, hogy ha az ellenfél a perújításba bele­egyezik, perújításnak sommás végzéssel befejezett perben is helye van, de ujitó alperest perujitási keresetével mégis el kellett uta­sítani, mert az 1881 : LIX. t.czikknek a váltóeljárási rendelet 4.3. §. értelmében váltóperekben is alkalmazandó 69. §. 2. pontja szerint, melyre a perujitási kereset alapíttatott, perújításnak lénye­gileg a per tárgyára vonatkozó, az alapperben nem használt uj bizonyíték alapján van helye. De alperes perujitási keresetében semmiféle bizonyítékot fel nem hozott, ezt a hiányt a tárgyalás alkalmával sem pótolta, puszta állítása pedig, mely szerint a kérdéses váltóösszeget még a kereset beadása előtt kifizette: bizonyítékot, melynek alapján a perújításnak helyt adni lehetne, nem képez. Ily körülmények között, habár felperes a perujitási kereset tárgyalására meg nem jelent is, alperes bizonyítékra nem alapított keresetének helyt adni nem lehet, mert a meg nem jelenésnek csak akkor volna az a hatálya, hogy felperes a perújításba bele­egyezettnek tekintessék, ha az uj bizonyítékra alapított perujitási kereset előfeltétele meg volnn, vagyis a perujitási kereset az 1881 : LIX. t.-cz. 69. §. 2. pontjának megfelelőleg uj bizonyíté­kokkal támogattatott volna, mi azonban a fenn előadottak szerint meg nem történt, minélfogva jelen esetben a meg nem jelenés­nek felperesre nézve hátrányos következménye nem is lehet. 49. Nem-közhivatalnoknak ama cselekménye, mely szerint a bírósági ítéletre vonatkozó hamis kézbesítési bizonyít­ványt készített, minthogy azt hivatali hatáskörön kívül tette s igy cselekménye önmagában semmis, a Btk. 393. § ába ütköző közokirathamisitás bűntettét nem állapítja meg. Magánokirathamisitás. — Btk. 401. és 402. §-ai. (1891 márczius 12. #045. sz. a.) A szatmárnémetii kir. törvényszék: Nyegre Stevan I. r., Gólya Illés II. r., Jóó Ferencz III. r. vádlottakat a Btk. 400. §. első bekezdésébe ütköző közokirathamisitás vétségének, továbbá a már fentebb is nevezett Jóó Ferencz, valamint Miklós Gábor

Next

/
Oldalképek
Tartalom