Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXVIII. kötet (Budapest, 1891)
'56 Indokok. A kereset szerint alperes felperest 1884 évi október hóban oly kikötés mellett fogadta a házába, hogy felperes a földmiveiői munkát teljesítse, hogv alperest és hozzátartozón gyámolitsa és nekik engedelmeskedjék, alperes pedig kötelezte magát, hogy az ö és neje halála után «/. telek földet, egy házat, két lovat és szerszámot fog hagyni, de minthogy alperes felperest 4 évi és 8 hónapi szolgálat után a házból elkergette, felperes a szolgálatért egy évre 80 frt cselédbért kártérítés czimén követel. Már a kereset, de a per szerint is felperes alpereshez nem mint cseléd ment, és felperes nem is állította, hogy abban az esetben, ha a peres felek együtt élni képesek nem volnának, felperes kikötötte, és alperes kötelezte magát, hogy a mult időre a szolgálatért cselédbért kártérítés fejében fizessen meg, de a per adatai szerint alperes felperest, nejét és gyermekeit a közös családban tartotta és a szükségesekkel ellátta és örökösnek tekintette, a mit felperes határozottan beismert, ugyanazért felperes keresetének jogalapja nem lévén, az ítéletet megváltoztatni és a fenti módon határozni kellett, stb. (1890 július 1. 6055. sz.) A m. kir. Curia: A másodbiróság ítélete megváltoztatik és az elsőbiróság ítélete hagyatik helyben, azonban azzal a részbeni változtatással, hogy a felperes által kárpótlási évi összegül keresetileg felszámított 80 frt helyett 60 frt állapittatik meg és hogy ehhez képest, ha felperes leteszi az elsöbiróságilag részére megítélt becslő esküt, alperes felperesnek tökeösszeg fejében nem 370 frtot, hanem csak 280 frtot köteles megfizetni járulékaival együtt, felperes ezen összeget meghaladó rész iránti keresetével feltétlenül elutasítandó, stb. Indokok : Alperes beismerte, hogy felperest díjazás mellett szolgálatába fogadta és maga sem vitatta, hogy felek között oly megállapodás létezett, hogy azon esetre, ha felperes az alperes és ennek neje haláláig a szolgálatban nem marad, mi díjazásra sem tarthat igényt. Minthogy pedig az elsőbiróság által kifejtettek szerint bizonyítva van, hogy felperesnek a szolgálatból való elbocsátására jogos ok nem létezett, alperes a részéről elkövetett szerződésszegés miatt felperesnek felelős azon szolgálatok díjazásáért, melyeket ez 4 éven és 8 hónapon keresztül alperesnek teljesített.