Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXVIII. kötet (Budapest, 1891)

ISO által kétségbe nem vont aláírásokkal, a szakértők által kiemelt jelek hasonlóságát helyes tapasztalaton alapuló ténynek fogadta el, azonban az aláírások hasonlatosságát még sem találta olyan­nak, mely minden kételyt kizár s melynek alapján minden más bizonyíték nélkül az A. alatti váltó elfogadói aláírásának valódi sága megállapítható lenne. Ámde minthogy az aláírások hason­latossága valószínűségre emelte azt, hogy az A. alatti váltón elő­forduló elfogadói aláírás alperestől ered, a prts. 172. § ának r) pontja alapján a föeskü felperes részére megítélendő s a per eredménye ezen eskü le- vagy le nem tételétől volt függővé teendő. Ugyanis ha felperes az esküt leteszi, ekkor alperes tagadásával szemben aláírásának valódisága bizonyítottan álland s igy a törvény által megszabott minden lényeges kellékkel biró váltó alapján alperest a kereseti kérelemhez képest marasztalni, ha pedig felperes az esküt le nem teszi, ekkor felperest igazolatlan keresetével el­utasítani kellett. (1889 május 4. 1779. sz.) A budapesti kir. itélö tábla: Az elsöbiróság neheztelt ítéletét megváltoztatja, az 1888. évi deczember hó 19-én 4501. szám alatt hozott sommás végzés hatályon kivül helyezése mellett felperest keresetével elutasítja. Indokok : Alperes előterjesztett kifogásában a váltón látható névaláírásnak valódiságát és tőle származását tagadásba vette és eme kifogását a per tárgyalásának során át is fentartotta. Alperes tagadásával szemben az elfogadói aláírás valódiságának beigazolása végett, felperes szakértők meghallgatásával előállítandó bizonyíték alkalmazását szorgalmazván, a mennyiben szükségesnek mutatkoz­nék, pótesküjét is felajánlotta. Ámbár a szakértők a tagadásba vett aláírásnak alperestől való származását véleményezik, e véle­ményt azonban a kir. itélö tábla az aláírásoknak itt helyütt tör­tént figvelmes összehasonlítása folytán tapasztalt eltéréseknél fogva nem osztván, s igy a felperes által a szakértők véleménye mellé megajánlott póteskünek helye nem lévén, az elsöbiróság által fel peres részére odaítélt föeskü pedig perrendszerüleg már az okbó! sem alkalmaztathatván, mert felperes az ekkép leendő bizonyítást a kereseti váltón létező névaláírás valódisága tekintetében igénybe sem vette, mindezeknél fogva az elsöbiróság ítéletének megvál­toztatásával a perrendszerü bizonyítékot nem szolgáltató s az el-

Next

/
Oldalképek
Tartalom