Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXVII. kötet (Budapest, 1891)
2<H egyike tényleg bekövetkezett, kétségtelen, hogy a vád tárgyává tett cselekmeny a Btk. 323. § ába ütköző s a 324. §. szerint büntetendő, tehát egyrendü személyes szabadság megsértésének bűntettét képezi, a melyben őt bűnösnek kimondani keltett, stb. (1890 jan. 15-én, 49191. sz. a.) A m. kir. Curia : Tekintve, hogy vádlott az első bíróság Ítéletének indokaiban a bűnvádi eljárás adataival megegyezöleg kiemelt bántalmazása által nemcsak az orvosi látleletekben leirt s a szakértői vélemény szerint egyenként és együttesen súlyosaknak talált testi sértéseket, hanem egyszersmind az eskórnak az orvosi véleményben kiemelt súlyos alakjában való fellépését és e kórállapotnak gyakori ismétlését is okozta; tekintve, hogy ezen eredménynek vádlott terhére való beszámítását nem akadályozza az, hogy a sértettnö, az orvosi vélemény, de a tanuk vallomása szerint is már az előtt, habár évekig tartott időközökben, ájulásoknak volt kitéve, mely jelenség a közegészségügyi tanács véleménye szerint már az akkor is megvolt, habár igen gyenge alakban mutatkozott eskórnak képezték tünetét; tekintve ugyanis a közegészségügyi tanács véleményében nyíltan is kifejezett azon körülményt, hogy a vádlottnö által elkövetett bántalmazás nélkül a sértettnö állapota, talán ennek haláláig is olyan maradt volna, mint volt az előtt, vagyis hogy a csupán vagv időközben és egyedül egyes ájulási rohamokban nyilvánuló kóros állapot fokozottabb arányokat nem vett volna fel ; ezen nyomatékos indokon felül döntő sulylyal bir még az is, hogy a physikai állapot, mely az alkalmazott külbefolyás előtt már létezett, de a melyhez a törvényellenes cselekvőség mint aktív külbefolyás hozzájárulván, az előbb már létezett elemekkel együtt az erőknek a sérelmes irányban való fejlődésére a feltételt képezte : nem szünteti meg az ehez járuló cselekvőségnek, külbefolyásnak az eredményt okozó minőségét s ezzel nem veszi le az eredményért a beszámítási terhet arról, a kinek szándékosan sérelmező, jogellenes, esetleg gondatlan cselekedete azon már előbb is létezett állapotra a kiemelt irányban hatván, ezen létezett feltételekkel együtt okozója lett a bekövetkezett eredménynek ;