Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXVII. kötet (Budapest, 1891)

io8 B. József vádlott a Btk. 215 , 216. §. szerint maghatározott hamis tanuzás bűntettében bűnös és ezért a Btk. 216. és 223 §§. alapján a Btk. 91. §. alkalmazásával hat havi börtönre Ítéltetik. II. M. Ferenczné szül. Sz. Rozália vádlott a Btk. 210. §-ába ütköző és a 216. §. szerint hamis eskü bűntettének vádja alól felmentetik, ellenben a Btk. 222. §. 2-ik bekezdése szerint minő sülő két rendbeli hamis tanuzásra reábirás vétségében vétkesnek kimondatik s ezért a Btk. 96. §. alkalmazásával összbüntetésül négy havi fogházbüntetésre Ítéltetik. Indokok : A sz.-fehérvári kir. járásbíróságtól beszerzett 3. n. psz. a. polgári periratok tanúsága szerint özv. Tr. Istvánné még 1885. évben 37 frt 75 kr. lakbérösszeg iránt pert indított M. Ferenczné ellen, mely perben nevezett alperes avval védekezett, hogy felperes neki hal és vadhús ára fejében 33 írttal adósa, s hogy ezen összegnek a lakbérkövetelésbe leendő beszámításába felperes beleegyezett. Ennek igazolására alperesnö hivatkozott B. József tanura, ki is az 1886. évi okt. 18-án megtartott tár­gyalás alkalmával eskü alatt vallotta, hogy Tr. Istvánné szájából hallotta, hogy H.-né a 33 frtot a lakbérből lefoglalta. Ezen ala­pon ugyancsak az 1886. évi okt. 18-án hozott ítéletben alperes­nőnek megítéltetett a póteskü a jelzett körülmény igazolására, ki is azt arra, hogy felperesnő kijelentette, miszerint ő a hal- és hus árát 33 frtot a lakbérből lefoghat, 1886. évi deczember 21-én az eskü szentségére és a hamis eskü következményeire történt figyelmeztetés után letette, s ekként felperes pervesztes lön. Özv. Tr. Istvánnénak még 1886. évi nov. 24-én benyújtott panaszára meg­indított bünvizsgálat és megtartott végtárgyalások során Sz. János, L. Ulrich és J. József tanuk hit alatt vallották, hogy B. József az ö jelenlétükben özv. Tr. Istvánné előtt több ízben kijelen­tette, miszerint Öt M. Ferenczné folyton zaklatja, hogy a bíró­ság előtt tanúskodjék a fentebb jelzett és özv. Tr. Istvánné beleegyezését igazoló nyilatkozatáról, holott ö arról mit sem tud. Ezen tanúvallomásokkal, melyekhez B. József azon beismerése is járul, hogy több izben kapott élelmi szereket M. Ferencznétöl, igazolva van, hogy B. József a polgári perben annak lényeg'-s körülményére nézve hamis vallomást tett, s azt esküvel is meg­erősítette, a fentebb hivatkozott §. értelmében bűnösnek volt ki-

Next

/
Oldalképek
Tartalom