Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXVI. kötet (Budapest, 1890)

san megtagadhatta, mivel felperes fizetésképtelenségére tekin­tettel előre látható volt, hogy ez maga részéről a szerződést tel­jesíthetni nem fogja. (1889 július i én 4040. sz. a.) A m. kir. Curia : Mindkét alsóbb bíróság ítélete megváltoz­tatik és alperes köteleztetik végrehajtás terhe mellett tizenöt tonna kristály fehér syrupot métermázsáját 24 frt 25 krjával szá­mítva négy havi lejáratú váltók ellenében felperesnek kiszolgál­tatni, illetve szállítani. Indokok : A becsatolt okmányok, de alperes saját beismerése által is bizonyítva lévén, hogy alperes 1889 febr. 25-én felperes megrendelése folytán magát kötelezte 15 tonna kristály fehér syrupot 100 kgrját 24 frt 25 krjával számítva négy havi lejáratú váltók ellenében 1889 szept. végéig felperes választása szerinti részletekben és időben szállítani, bizonyítva lévén az is, hogy alperes ezen árunak egy részét és a megfelelő váltót elfogadás végett felperesnek már át is küldte, tehát a teljesítést már meg is kezdte ; tekintve, hogy ezek szerint felek között kétségtelenül vételi szerződés jött létre a keresk. törv. 336. §-a értelmében; tekintve, hogy alperes utóbb a küldött áru kiszolgáltatását betil­totta és határozottan kijelentette, miszerint ezt a szerződést egy­általán nem akarja teljesíteni, hanem eltérő uj ajánlatot tesz; tekintve, hogy azok az okok, melyekkel alperes a szerződés ily egyoldalú felbontását igazolni kívánja, t. i. hogy alperes a váltó elfogadmányt nem küldte meg és hogy alperes a szerződés meg­kötése után felperes vagyoni állását illetőleg kedvezőtlen híreket kapott, minden törvényes alapot nélkülöznek, mivel felperes csak a szállítmány átvételekor tartozott a váltó elfogadmányt felperes­nek átadni, mit alperesnek saját eljárása is bizonyít és mivel, ha felperes csakugyan más adóságokkal is terhelve és végrehajtá­sokkal megtámadva volna, abból még nem következnék, hogy alperes irányában fizetési kötelezettségét nem fogná teljesíteni, de különben is a dolog természete azt követeli, hogy hitelben való eladásoknál az eladó a vevő hitelképessége iránt az ügylet megkötése előtt és nem aztán magát tájékozza: mindezeknél fogva az alsóbb bírósági Ítéleteket megváltoztatni és a keresk. törv. 353. §. alapján alperest a szerződés teljesítésére kötelezni kellett, még pedig olyképen, hogy alperes mind a 15 tonna syrupot 8*

Next

/
Oldalképek
Tartalom