Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXV. kötet (Budapest, 1890)
I8I kártérítésül felperes csak azon összeget követelheti, a melyet a már hasznosított famennyiségből az adott vételár összege erejéig be nem vett, felperesek pedig azt, hogy az adott vételárnál kevesebb értéket vettek volna be, alperesnek erre vonatkozó érvelésével szemben nem is állították, illetve alperesnek erre vonatkozó állítását nem tagadták. Mindezen okoknál fogva felpereseket keresetükkel elutasítani kellett. (1889 június 5-én 204. sz. a.) A m. kir. Curia: A másodbiróság ítélete az abban felhozott indokoknál fogva helybenhagyatik. 67. Gondatlanság által okozott súlyos testi sértés. — A gondatlanság oly cselekedetben vagy mulasztásban áll, melynek másokra nézve ártalmas, illetőleg jogsértő eredménye «lehetőségét)) az illető ismerte, akár lett légyen ezen lehetőség tudata elméjében akkor, a midőn a jogsértő cselekedetet foganatosította, illetőleg a mulasztás bekövetkezését megengedte, akár elfeledte vagy elhagyta légyen, általa egyébként tudott azon eredmény lehető bekövetkezését emlékébe visszaidézni. — Az országút mellett levő tanyához tartozó kutyák harapása által beállott súlyos testi sértés. (1890 január 23-án 8310. sz. a.) A szabadkai kir. törvényszék gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértéssel vádolt J. Ferencz elleni bűnügyben ítélt: Vádlott a Btk. 210. §. alapján gondatlanságból okozott súlyos testi sértés vétsége miatt emelt vád alól felmentetik. Indokok : Eltekintve attól, hogy a Szabadka város hatósága alá tartozó, de attól három mértföldnyire fekvő t.-i szállásokon az ebek kötve tartása sem rendőrileg megrendelve, sem gyakorlatban sohasem volt: vádlott tagadásával szemben mi bizonyíték sem merült fel arra nézve, hogy vádlottnak tudomása lett volna kutyájának harapós voltáról, vagy hogy bárki is panaszszal lépett volna fel ellenében, e szerint oly mulasztás, mely okozati összefüggésben lenne a bekövetkezett eredménynyel, vádlott ellen iga-