Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXV. kötet (Budapest, 1890)

-7 egyéb dolgokat eltulajdonított; tekintve, hogy a feltörés által elkövetett és az egyszerű lopás szükségszerüleg két külön elha­tározást és két külön külső cselekvőséget tételezvén fel, és egyik a másikba mint annak alkatrésze foglalható nem lévén: mind­két cselekmény külön-külön bevégzett lopást állapit meg; tekintve, hogy a büntetés kiszabásánál, számba véve az anyagi bűnhalma­zatot is, a súlyosító körülmények túlsúlyban vannak: mindkét alsóbb fokú bíróság Ítélete e részben megváltoztatik, K. I. Sándor vád­lott három lopás bűntettében, ezeken felül pedig a Btk. 334. §. alá eső lopás vétségében is bűnösnek mondatik ki s ezek miatt büntetése figyelemmel arra, hogy vádlott letartóztatva van, három évi fegyházban állapittatik meg. 36. 1. A Fiume területén ideiglenesen hatályban hagyott végrehajtási eljárás vagyon-felfedezést és személy-fogságot nem ismer. 2. Ha hazai bíróság valamely külföldi biroság meg­keresése folytán egy külföldi törvény oly rendelkezésének, mely a hazai törvényekkel ellenkezik, foganatosítása vé­gett tárgyalást tűzött ki, intézkedése mint egyenesen a közjogba ütköző, semmis. (1889 október 25. 4921. sz. a.) A budapesti kir. ítélő tábla a semmiségi panasz elvetése mellett az elsöbiróság ad 6466/88. sz. a. kelt végzését helyben­hagyja; mert igaz ugyan, hogy a fiumei törvényszék területén hatályban levő 1852. évi szeptember 16-án kelt ideigl. polgári perrendt. a végrehajtási eljárásban fölfedező esküt nem ismer, mindazonáltal a semmisegi panasz elvetése mellett az elsöbiró­ság végzését helybenhagyni kellett, mert a határidő kitűzését elrendelő 1888 november 9-én 6466. sz. a. kelt végzés felfolya­modónak az iratok közt lévő kézbesítési vevény tanúsága szerint 1888 november 19-én szabályszerűen kézbesittetett és jogerőre is emelkedett, minélfogva az eljáró bíróság a neheztelt 1889. évi január 28-án 6466. sz. a. végzését felfolyamodó által a jegyző­könyvben előterjesztett halasztási kérelem folytán szabályszerűen hozta ; felfolyamodó tehát ezen végzés ellen egyáltalában jogo-

Next

/
Oldalképek
Tartalom