Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXIV. kötet (Budapest, 1890)

i68 pitható. A felhozott védekezéssel szemben a helyszíni szemle, valamint B. J. és R. J. tanuk vallomása által kétségen kivülivé tétetett, hogy az érdekelt birtokosok közös elhatározása folytán a kérdéses legelőbeli illetmények még 1869. évben felmérettek s egyénenként kiosztattak; a felmérésről és kiosztásról térkép és birtokkönyv készíttetett; egyes birtokosok saját illetményeiket 1880. évtől fogva feltörték és szántóföldekké alakították, részint pedig eladták; s az ekként eladott illetmények a vevők által elsánczoltattak, s korlátlanul használtatnak. Ezen az egyes birtokosok egyértelmű elhatározása folytán létrejött birtoklási állapot pedig az egyénenkénti használatra a helyes jogczimet annál inkább megadja, mert a jogkérdés vitatása a sommás visszahelyezési perek keretébe nem vonható s oda nem tartozik. Nem volt birói figyelembe vehető az a további alperesi ellen, vetés sem, hogy miután alperesek mint községi elöljárók, a képviselőtestületnek zi. alatt csatolt s kellőleg közhírré tett határozata folytán hajtatták a községi marhacsordát az egyesek legelőbeli illetményeire, s ekként csak mint végrehajtó közegek szerepeltek : ennélfogva saját személyükben perbe nem vonhatók, hanem felperes keresetét a község, illetve a birtokosok közössége ellen tartozott volna megindítani. Mert alperesek mindazon határozatok végrehajtásáért, melyek — mint jelen esetben, — a magántulajdon használatának korlátozását vonják maguk után, s ennélfogva harmadik egyénekre nézve jogsérelmet képeznek : első sorban saját személvükben felelősséggel tartozván, perbevonatásuk helyesen és jogosan történt. Alperesek tagadásba vették végül az egy évi és egy napi békés birtoklást is; azt vitatván, hogy miután felperes legelőilletményét a marhacsorda már 1886. évi márcz. havában járta, s felperes keresetét csak 1887 máj. 5-én indította meg: a sommás utu visszahelyezés helyt nem foghat. Állításuk bizonyítására hivatkozott tanuk közül azonban Cs. F. és D. P. hit alatt vallották, hogy 1886. évben felperesnek egész birtoka felszántva s rozszsal bevetve lévén, arra a községi csorda ráhajtva nem lett. E positiv vallomással szemben pedig alperesek az ellenkező igazolására semmi bizonyítékot elő nem