Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXIV. kötet (Budapest, 1890)

96 lan birtokába visszahelyeztetik, illetve alperes 8 nap különbeni végrehajtás terhe alatt köteles a felperes konyhaablaka elé - helyezett táblát az ablaktól eltávolítani s távolabb saját telkére helyezni. Köteles továbbá alperes a biróilag 10 frt 30 krban megállapított perköltséget felperes részére 8 nap különbeni végre­hajtás terhe alatt megfizetni. Indokok: Mint a helyszínén felvett tárgyalási jegyzőkönyv­ből kitűnik, a kereseti háznak alperes udvara felőli falban levő konyhaablak mellé s pedig a felperesi ház eresze alá van egy tábla helyezve oly közel, hogy az által a felperes konyhájától a világosság és levegő teljesen elvonatott. Tekintettel arra, hogy alperes beismeri, miszerint ezen ablak­nyitásra felperesnek az engedélyt megadta s tekintettel arra, hogy ezen ablaknyitási joggal felperes a kereseti házat már több év óta békésen s háboritlanul birtokolta, tekintettel to­vábbá, hogy alperes beismerte, hogy a táblát az ablak elé ö helyezte s ezáltal felperest birtokában megháboritotta, a meny­nyiben annak konyhájától az eddig használt világosságot s leve­gőt elvonta, ennélfogva felperest a ház békés birtokába vissza­helyezni s illetve alperest végrehajtás terhe alatt a táblának az ablaktóli eltávolítására tovább saját telkére helyezésére s mint pervesztest a polg. pts 251. §-a alapján a perköltségekben marasztalni kellett. A budapesti kir. itélö tábla az elsöbiróság ítéletét oly értelem­ben, hogy alperes tartozik a felperes kérdéses konyhaablaka elé felállított oszlopot és táblát eltávolítani, illetve oly távolságra helyezni, hogy azáltal felperes ablaka szárnyának kinyitásában és a konyha használatára szükséges világosság élvezetében aka­dályozva ne legyen, helybenhagyja. Indokok: Alperes a tárgyalás folyamán beismerte, hogy fel­peres a szóban levő konyhaablakot az ő beleegyezésével nyi­totta. Önként következik tehát, hogy alperes felperest ezen ablak oly használatában, hogy az ezt kinyithassa, s rajta át konyhájába világosságot bocsásson be, nem akadályozhatja. Mint­hogy azonban a birói szemlével bizonyittatott, hogy alperes a felperes házának csurgásán belül oszlopot és deszkatáblát oly módon alkalmazott, hogy ez felperest az ablak használatában

Next

/
Oldalképek
Tartalom