Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXIV. kötet (Budapest, 1890)
87 védett H. Ede alperes ellen 82 frt 35 kr. töke és jár. iránti perében következőleg itélt: Alperes köteles 60 frt 35 kr. tökét felperesnek megfizetni, stb. Indokok: Alperes beismerte, hogy május hóra vajáru szállítmány iránt felperessel szerződött, annak küldeményét át is vette és kifizette is, kivéve az utolsó küldeményt, sőt erre is a kereset beadása után 22 frtot fizetett. Miután pedig épen a C. levélből nem tűnik ki, hogy a Budapesten május hóban érkező vajat nem kötelezte magát elfogadni, miután továbbá a vajat •elvállalta és bár a romlásnak kitett árut a ker. törv. 347. §-a szeriut el nem adatta, miután továbbá ha az idézett törvény értelmében teljesítési hely kikötve nincsen, annak mindenesetre a küldő helye vagyis Mohács veendő, innen pedig a vaj május 31-én elküldve lett, mit a D. a. is igazol, de a teljesités helyét alperes pénzfizetése is igazolja, stb. (1887 decz. 14-én 5187. sz. a.) A budapesti kir. itélő tábla az elsöbiróság Ítéletét megváltoztatja, felperest 60 frt 35 krra leszállított kereseti követelésével elutasítja. Okok: Felperes Ca. csatolta az alperesnek megrendelő levelét, melynek alapján az 1887. évi május 31-én feladott 71 klgr. vajat felperes elküldötte. A szerződés feltételeit a C. a. tartalmazza, melyben alperes kijelenti, hogy falusi vajat, ha jó minőségű, május végéig használhat s ha felperesnek tetszik (wenn es Ihnen passt) ily módon küldjön vajat. Tekintve, hogy ezen levél eme kifejezésének «könnte ich wohl. .. brauchen aber nur bis Ende Mai» nem tulajdonitható más értelem, — mint az, hogy alperes csak azt a vajat használhatja, vagy értékesítheti, melyet május végéig megkapott; tekintve, hogy a május 31-én feladott vaj a 3V. a. fuvarlevél tanúságaként csak június i-én érkezett rendeltetése helyére, minélfogva alperes azt a szerződés értelmében már elfogadni nem tartozott; miről az 5V. alatt csatolt s valódinak elismert felperesi levél tanúságaként, felperest még az nap értesítette is, tekintve, hogy az a körülmény, miszerint alperes a vajat kiváltotta és raktárba helyezte, mint a kereskedelmi törvény 347. §-ában gyökerező eljárás nem szolgálhat okul arra, hogy alperes a vaj árának megfizetésére a fentiekkel szemben köteleztessék, mert felperes nem igazolta, hogy alperes