Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXI. kötet (Budapest, 1889)
u8 badságától megfosztatott, megkötöztetett, s előbb lakásán, majd innen a rendőr-tanyára kisérés közben az utczán, s később a rendőri tanyán kínoztatott, különféle módon és eszközökkel testileg bántalmaztatott, ezek után pedig nyilt utczára kilöketvén, B. György a hóban és vérében fekve, majdnem élettelen állapotban találtatott fel. Sértettnek ily helyzetbeni feltalálása egymaga is kizárja azon feltevést, hogy sértett nem ezen éjjel bántalmaz tátott volna, a mi különben kétségbe sem vonatván — ténynek kell elfogadni, hogy B. György sértett — testi épségében valóban ezen általa panaszolt éjjel bántalmaztatott. Ezen bántalmazás folytán B. György oly testi sértéseket szenvedett, melyeknek gyógyulása sértett hit alatti vallomása szerint 3 hónapot igényelt, s mely sértések, zúzódások, bordatörés, szúrás az 1886. évi jan. 19-én s 24 én kiállított orvosi vélemény s illetőleg törvényszéki orvosi felülvélemény szerint együttvéve — életveszélyeseknek állapíttattak meg ; ugyanezen vélemények szerint a sértések utókövetkezmények nélkül gyógyultak meg. Mely adatok által a súlyos testi sértés büntette tárgyilag be van bizonyítva. Mely bűntett elkövetése miatt K. Ráda s társai vádoltatnak. Vádlottak ugy a vizsgálat mint a bizonyítási eljárás során tagadták a vádbeli cselekmény elkövetését, tagadták, hogy a kérdéses éjjel B. György házánál lettek és hogy ugyanakkor Sz. János és nejével találkoztak és beszéltek volna. Beismerték azonban vádlottak, hogy a b.-földvári községi rendőri teendőkkel kizárólag ők és B. István őrtársuk, tehát összesen q-en vannak megbízva; beismerték, hogy a kérdéses éjjel mindnyájan hivatalos szolgálatot teljesítettek ; beismerik végre, hogy a kérdéses idő táján B. György ellen semmi feljelentés nem tétetvén, vagy különös gyanú fen nem forogván, ellene hivatalosan eljárni okuk nem volt. Vádlottak tagadásával szemben a következő bizonyítékok forognak fen : Sz. János és neje igazolják, hogy a kérdéses éjjel szokatlan zajra felébredvén, lakásukból az udvarra mentek, s onnan mint tőszomszédok a B. György lakásához látván — hallották B. Györgyné és leánya jajgatását s később B. György lakásában világítás gyújtatván, látták B. György tettleges bántalmazta-