Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXI. kötet (Budapest, 1889)

95 lottnak szabadságvesztésbüntetése pedig 9 havi fogházra felemeltetik, stb. Indokok : I. A kir. itélö táblának özv. H. Erzsébetnek előadása, vádlottaknak vallomása és a vizsgálat egyéb adataira alapított és e helyen is elfogadott indokolása szerint be van bizonyítva, hogy a vádlottak 1885. évi jan. 5-én éjjel, a midőn még Gy. Uros I. r. vádlott házánál pálinkáztak, lopásra szövetkezvén, innen ketten H. Lipót házának padlására azzal az elhatározással mentek fel, hogy onnan annak kakasát és kukoriczáját ellopják. Be van bizonyitva, hogy vádlottakat ez alkalommal H. Lipót tetten érte, s hogy ők ez által a megkezdett lopás véghezvitelében megakadályoztattak. Be van bizonyitva továbbá, hogy ez alatt özv. H. Erzsébet is felment a padlásra és a mint a létráról a padlásra fellépett, vádlottak közül az egyik futásnak eredt s hogy ekkor özv. H. Erzsébet a zavarban ezt az egyént a padlásról lelökte. Bebizonyíttatott végre, hogy akkor, midőn e szerint az egyik vádlott elfutott, H. Lipót nejére özv. H. Erzsébetre azt kiáltotta : «van még egy, eredj segítségért!» Ezekhez képest kétségtelen, hogy akkor, midőn özvegy H. Erzsébet a padlásról eltávozott és segítségért ment, a padláson H. Lipóttal még csak egy vádlott maradt vissza; hogy H. Lipót akkor még életben volt s hogy ugyancsak H. Lipót azon idő alatt, míg özv. H. Erzsébet a szomszédban segítséget keresett, a vádlottaknak amaz egyike által öletett meg, a ki a padláson visszamaradt. De hogy a két vádlott közül melyik maradt vissza a padláson s melyik futott el onnan, s igy melyik ölte meg H. Lipótot? erre nézve sem közvetlen, sem elegendő közvetett bizonyíték fen nem forog. Ozv. H. Erzsébet erre vonatkozólag mindjárt az első kihallgatása alkalmával felvett vizsgálati vallomásában előadta, hogy ő azt az embert, kit a padlásról lelökött, fel nem ismerte, mert a gyertya a padláson elaludván, ő annak arczát sötétben nem láthatta; ugyanakkor vallomása rendén özv. H. Erzsébet még azt is adta elő, hogy ö férjének kiáltására nyomban s legelőször T. Velimir házához futott segítségért.