Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXI. kötet (Budapest, 1889)
69 A budapesti kir. itélö táblának a felebbezést elfogadó végzése helybenhagyatik. Indokok : A csalásnak a Btk. 379. §-ában körülirt is-mérve szerint a csalás akkor van befejezve, illetve csak akkor követtetett el, a mikor a tettleges kár bekövetkezett. E szerint tehát a megcsalatott csakis a kár bekövetkezésének tudomására jutásával jön tudomására annak, hogy ell mében csalás követtetett el. Ezen. a büntetendő csalás fogalmából származó következtetéssel szemben, tekintve, hogy a kérdéses két váltón vádlotton kivül még N- Gyula és N. Károly, továbbá V. Vilmos mint forgatók és igy fizetéskötelezettek jelentkeztek, s e szerint a bank kárositottnak csak akkor tekinthette magát, illetőleg megkárosítása tudomására jutásának időpontjául csak azon nap fogadható el, midőn tudomására jutott annak, hogy a kérdéses váltók a fizetéskötelezettek egyike ellenében sem értékesíthetők ; hogy tehát azon érték, a melyet ő, a bank, azon váltók leszámítolásáért fizetett, senki által sem téríttetik vissza ; és igy ő az azon váltókért fizetett leszámítolási értékkel, illetőleg a váltók névszerinti értékével tényleg megkárosittatott; tekintve, hogy arra nézve, hogy az indítványozó bank 1884. jun. 7-ike illetve jun. 19-ike előtt, a mikor ugyanis a kassai törvényszék mint váltóbiróság előtt befejezett váltóperében 4034/84. és 4035/84. sz. a. hozott pervesztes ítéletek jogi képviselőjének kézbesítve lettek, tudta légyen, hogy azon váltók különösen a két N. ellen nem értékesíthetők, biztosíték nem forog fen ; tekintve, hogy ámbár a nevezett bank 1885. évi szept. 22-ik napján benyújtott feljelentésében maga azt állította, hogy a kérdéses váltók a két N. ellenében sem értékesíthetők; tekintve mindazonáltal, hogy a most emiitett állításának mikor és mily uton való tudomására jutását egyáltalán nem emliti ; és igy az iratok között nincs adat arra vonatkozólag, hogy a bank három hónappal a feljelentés beadása előtt volt-e már ezen állítólagos érvényesithetlenségnek tudomásában ; de nincs adat arra vonatkozólag sem : hogy ezen állított értékesithetlenség a valódi állásnak megfelel-e vagy sem ? A kir. Curia sem fogadhatta el, hogy a kassai hitelbank, a Btk. 112. §-ában meghatározott idő eltelte után, vagyis károsittatásának tudomására jutása utáni 3 hó elteltével tette volna meg a bűnvádi eljárás megindítása iránti indítványát.