Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XX. kötet (Budapest, 1888)

45 ben I. r. alperes által felmutatott ajándékozási szerződés figye­lembe vehető nem volt, mert készpénz- és gabonanemüekről nem intézkedik, mert a benne általánosságban emiitett házi bútor elne­vezésből az, hogy melyek képezték az ajándékozás tárgyát, meg nem állapitható. (1886 évi június 30-án 671. sz. a.) A budapesti kir. itélő tábla az elsőbiróság ítéletét megvál­toztatja, felpereseket keresetükkel elutasítja, stb. Indokok: Felperesek első sorban törvényes osztályrészük kiadását követelik. Ebbeli keresetükkel azért kellett őket az ideig­lenes törv. szabályok 8. §-a alapul vételével elutasítani, mert tör­vényes osztályrész csak az egész hagyaték számba vételévei köve­telhető, felperesek pedig törvényes osztályrészüknek kiadását az I. r. alperes kezén levő, az örökhagyó által állítólag ajándékozott ingatlanságból különállólag emez ingatlanság becsértékéhez képest az egész hagyaték értékének számba vétele nélkül követelik. Felpereseket abbeli keresetükkel is el kellett utasítani, hogy részükre a hagyatéki ingóságokra nézve a törvényes örökösödés megítéltessék. Nem tekintve azt, hogy az, a ki törvényes osztály­részt keres, ugyanaz nem kereshet törvényes örökösödést: felpe­resek az ingóságokból álló hagyaték lételét egyáltalában nem igazolták. Az ingó hagyaték felfedezése tárgyában elsőrendű alpe­resnek kínált főesküt nem lehetett megítélni, mert értékek felfe­dezése dolgában a ptr. 238 §-a szerint nem főeskünek, de felfe­dező eskünek van helye és az ez iránti igény alkeresetileg lett volna érvényesítendő. (1887 ápr. 6-án 40623 sz. a.) A m. kir. Curia: A másodbiróság ítéletét megváltoztatja s az elsőbiróság Ítéletét hagyja helyben, de oly módosítással, hogy ha első rendű alperes a részére oda ítélt főesküt le nem teszi, felpereseknek fejenkint nem 500 frtot, hanem csak 250 frtot köte­les fizetni. Indokok: Jóllehet általában áll is az, hogy a törvényes osz­tály (köteles) rész nem egyes hagyatéki javakból, hanem csak az egész hagyaték számba vételével állapitható meg; jóllehet továbbá az sem szenvedhet kétséget, hogy a ki törvényes osztály- / részt keres, az törvényes öröklést nem követelhet; mindamellett \ ez okokból a felperesi kereset elutasítható nem volt: mert felpe­rések első rendű alperes ellen két külön jogezimen inditának

Next

/
Oldalképek
Tartalom