Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XX. kötet (Budapest, 1888)
46 ugyan keresetet, t. i. első sorban alperestől az örökhagyó hagyatékához állítólag tartozó ingóságokból az őket törvényes örökösödés alapján megillető rész, másodsorban pedig ugyancsak első alperestől, mint megajándékozottól, törvényes osztályrész kiegészítését követelik; de e két külön jogczim egymásba épen nem ütközik s következőleg azt felperesek a maguk javára alperes mint az öröklés tárgyát képező ingóságok letartóztatója és mint megajándékozott ellen együttesen keresetileg érvényesíthetik. Tekintve pedig, hogv a kereseti levélben felsorolt ingóságoknak a közosztály alól elvonását I. rendű alperes a per során tagadásba vette s felperesek e tekintetben alperest tagadó főesküvel kínálták meg, melyet igenlő alakban letenni felperesek késznek nyilatkoztak, épen mi perjogi akadály sem forog fen, hogy azon vitás kérdés, hogy a szóban forgó ingóságok öröklés tárgyat képezik-e vagy sem ? az elsőrendű alperesnek kinált és ez által el is fogadott főeskütől tétessék függővé; tekintve továbbá, hogy a B. alatti ajándékozási ügyletet az abban kikötött tartás, ellátás és eltemettetési kötelezettség az átruházott vagyon értékére tekintettel visszterhes szerződéssé nem minösiti, ez ellenében tehát felpereseknek mint erre jogosított örökösöknek a törvényes osztályrész kiegészítése iránti joga a törvényből folyik; tekintve, hogy még ha a keresetlevélben felsorolt ingóságok az öröklés tárgyát képezik is, felperesek törvényes osztályrészükben megrövidítve vannak : ezeknél fogva felpereseknek ugy az ingó hagyaték megosztására, mint a törvényes osztályrész kiegészítésére irányzott kereseteiket az e. f. bíróság jogosultnak helyesen mondotta ki; minthogy azonban felperesek törvényes osztályrésze az első rendű alperesek oda ajándékozott és a hátrahagyott ingóságok értékének számba vétele mellett állapitható meg; e szerint pedig tekintve, hogy az ajándékozott ingatlanok értéke 2800 frtra, az állítólag hátramaradt ingóságok értéke pedig 2000 frtra a kettő együtt 4800 frrta rug, melyből ha az első rendű alperes által elvállalt teher 400 frt levonásba hozatik, az az érték, mely után felperes törvényes osztályrésze kiszabandó, 4400 frtot tesz ; minthogy pedig 4 gyermek maradt, erre tekintettel egy-egynek törvényes osztályrésze 550 frt, tekintve azonban, hogy felperesek az ajándékozott ingatlanok értéke után már fejenkint 300 frtban részesül-