Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XIX. kötet (Budapest, 1888)

mikor engedhető meg a sommás eljárás kikötése, a haszonbérleti viszonyból származott, de szerződésileg előre ; összeg szerint meg nem határozott kártérítési igény azonban nem tartozik az idézett törvényszakasz 2. aJ pontjában contemplált készpénzbeli követe­lés fogalma alá. De az ugyanazon szakasz dJ pontja szerint sem alkalmazható a haszonbérleti viszonyból keletkezett és rendszerint bonyolódott kártérítési perek illetékességének a sommás bíróság­hoz való utalására, ezen pontban is meg van határozva a sommás birói illetékesség köre, a nélkül, hogy a kártérítési perek abban megemlitteitek volna, ebből tehát kétségtelen, miként a törvény ilynemű perekben a rendes birói illetőségtől leendő eltérést nem engedte meg. Mindezeknél fogva a másodbiróság végzésének megváltozta­tásával az első bíróság végzését figyelemmel az 1881 : LIX. tcz. 5. §-ára, helybenhagyni kellett. Fenmaradván alpereseknek joga a sommás bíróság előtt folytatott perben felmerült költségeiknek megállapítását felperes ellenében kérvény utján szorgalmazni. "5­Telki szolgalom gyakorlását, ha az telekkönyvileg kitün­tetve nincs is, a terhelt ingatlannak minden tulajdonosa tűrni tartozik, ha az ingatlan tulajdonának megszerzése­kor a szolgalmi jog létezéséről és gyakorlatáról tudomás­sal birt. (1887 november 17-én 3385. sz. a.) A nagy-kanizsai kir. törvényszék: Felperes keresetével eluta­sittatik. Indokok: Miután P. Márta férjezett R. Mihályné és R. József tanuk hit alatti vallomásával igazolva van, hogy a kereseti kutat a peres felek jogelődei közös erővel építették, s azt alperes mint P. József jogutóda felperesnek tudta és beleegyezésével közösen használta és használja ; ennélfogva az ellenkezőnek bebizonyításáig okszerüleg azt kell következtetni, hogy alperes, illetőleg jog­előde a kúthoz, ha nem is közös tulajdonjogot, legalább a másik fél tetszése szerint vissza nem vonható közös használati jogot szerzett meg. Minthogy pedig felperes mivel sem bizonyította azt

Next

/
Oldalképek
Tartalom