Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XVII. kötet (Budapest, 1887)
315 nek más részére intézi-e, nem találtatott elfogadhatónak, mert vádlottnö, saját állítása szerint is, midőn férje általi megveretése után lefeküdvén, elaludt és a fején volt kendő leestére felébredett : nemcsak teljesen tiszta emlékével birt a megelőzött napon és estvén történteknek, hanem tisztán visszaemlékezett arra is, hogy hol van azon balta, a melylyel ötet férje állítólag az előzött estve megverte; nem volt elfogadható a kir. itélő tábla által felhozott indok továbbá, mert bizonyítottnak véve vádlottnö tettességét, a mint ezt a királyi itélő tábla is teszi, és elfogadva a bűntettnek a fentebb emiitett baltával eszközlött véghezvitelét: kétségtelennek kell elfogadni, hogy vádlottnö az éjnek állítólagos sötétsége daczára is fel tudta keresni és feltalálni azon baltát, a melylyel bosszújának forralatában a cselekményt férjén végrehajtani magát eltökélte ; nem volt elfogadható a kiemelt indok, mert az imént megjelölt ténybeli körülményeken kivül is, vádlottnö egész magatartása, minden lépése és cselekvése egyenesen azt bizonyítja, hogy mindazt, a mit a bűntett véghezvitelére, az ennek foganatosítását közvetlenül megelőzött időben, valamint foganatosítása alatt tett, bosszuczéljának megfelelően rendezte be, kitűzött czéljával összefüggő módon és óvatossággal végezte, ugy hogy egész eljárása a tudatnak és akaratnak minden cselekedete fölötti uralmát tanúsítja, nevezetesen vádlottnö felkelvén ágyából és megkeresvén a baltát, azt magához vévén és azzal férjének átala ismert — bár nem rendszerinti — fekvő helyéhez közeledvén, mindezt oly csendben, oly vigyázattal végezte, hogy az ugyanazon szobában alvó fia, az ezen számos és sokféle cselekvés által okozott zajból mit sem hallott, sőt álmából fel sem ébredt; de vádlottnö czéltudatos és óvatos eljárását tanúsítja még az is, hogy férjét a baltával ütvén, még ezt is ugy végezte, hogy ezzel nagyobb zajt nem okozott s alvó fiát nem költötte fel; nem fogadtatott el a másodfokú bíróság ítéletének kiemelt indoka ezeken felül azért sem : mert vádlottnö maga is beismerte, de fia is megerősítette, hogy ő tudta és látta a megelőző estvén, hová feküdt le alvásra férje ; a miből alaposan csakis azon következtetést lehet vonni, hogy vádlottnö, a kinek teljesen öntudatos állapota, az imént kiemelt tényekben minden kétségen kívülinek