Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XVII. kötet (Budapest, 1887)

210 köteles rész iránti igénye érvényesíthető legyen, az egyesség érvény­telenítésének mi eredménye és értelme sem lett volna akkor, ha az érvénytelenítés csak a hagyatéki javaknak alperesileg vitatott hitbizományi minőségére, és nem egyszersmind a leányág örökö­södését kizáró fiági minőségére vonatkozólag is mondatott volna ki. Végre a hagyatéki javak hitbizományi minőségére alapított alperesi kifogásra vonatkozólag a másodbiróság ítélete egyedül azon indokánál fogva volt helybenhagyandó, mert a Sennállott eperjesi kerületi tábla, s a pesti kir. ítélő tábla ezen kérdésben már végérvényesen határozott, ézen kérdés tehát jelen perben ujabb vita és eldöntés tárgyát nem képezheti. 95­A Btk. 400. §. alá eső cselekménynek lényeges alkatelemét az képezi, hogy a közhivatalnok által kiállított és tartalmára nézve hamis közokiratra vonatkozólag az azt kiállitó köz­hivatalnokot bűnösség nem terheli és hogy a valótlan té­nyek, körülmények vagy nyilatkozatoknak bevezettetése az ő bűnös közreműködése nélkül eszközöltessék ; az azonban, ha a valótlanság bevezettetése végett egy más, önmagában is büntetendő cselekmény követtetett el, a BTK. 400. §-ának alkalmazását ki nem zárja. (1887 ápr. 27. 6592. sz. a.) A nyitrai kir. tszék : V. Vendel (földmives) a Btk. 95. §-ának figyelembe vétele mellett, a 400. §. 2. bekezdésébe ütköző és mi­nősülő közokirathamisitásnak bűntettében mondatik ki bűnösnek és ezért 6 havi börtönre Ítéltetik. Az 1882. decz. 19-én Nyitrán kiállított adásvevési szerző­désen P. Ilona névaláírása hamis s az egész szerződés érvényte­lennek kimondatik s ekkép záradékoltatik s a nyitrai kir. tszék tkkvi osztálya által 24106/82. tkkvi számú végzéssel a szérei 69., 266. és 354. sz. tjkben V. Vendel javára bekebelezett tulajdonjog törlésének bekebelezése és előbbi tkkvi állapot visszaállítása el­rendeltetik s foganatosítása végett a tkvi hatóság megkerestetik. Kiskorú B. József, Katalin és Donát 60 frt vételár visszafizetése iránti kérelmükkel polg. peruira utasíttatnak, stb.

Next

/
Oldalképek
Tartalom