Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XVI. kötet (Budapest, 1887)
154 nem tételezhető, miszerint vádlott szándékának véghezvitelét ily hosszú ideig halogatta volna s hogy terve kivitelére ép oly alkalmatlan helyet, mint a korcsmát válaszsza, a hol annyi ember jelen van és igy a bűntett felfedezése veszélyének teszi ki magát: az előre bocsátottak után a cselekmény elbirálásának alapjául vádlottnak azon vallomását kellett valónak venni, hogy ö szándékát Gy. D. István életének kioltására előre meg nem fontolta s hogy ő csak ez utóbbinak irányában a korcsmahelyiségben tanúsított ellenséges magaviselet behatása alatt támadt felindulásban követte el a végzetes cselekményt. Minthogy pedig vádlott önmaga is beismerte, hogy a bűnjelként a bűnvádi iratokhoz csatolt, éles pengével ellátott konyhakéssel Gy. D. Istvánt egyenesen mellen döfte s pedig, mint ezt a hullabonczolási jegyzőkönyv és orvosi vélemény igazolja: oly erőkifejtéssel, hogy a kés az egész mellkason keresztül hatolt ; minthogy továbbá vádlott cselekedetének elkövetésekor beszámitható állapotban volt és az élet közönséges és mindennapi tapasztalatai után tudta vagy legalább tudnia kellett, hogy oly veszélyes eszközzel, mint a kérdéses kés, az emberi test nemesebb részei, mint jelen esetben a mellkas baloldalára intézett szúrás rendszerint a sértettnek halálát okozza ; minthogy végre a ki ily cselekedetet szándékosan visz véghez, melyről tudja, vagy a melyről tudnia kell, hogy ez másnak halálát rendszerint előidézi: ezen cselekedetet épen azon eredményért hajtotta végre, tehát azon cselekményt kétségtelenül akarta: ezeknél fogva vádlott tagadásával szemben is cselekvényét emberölési bűntettnek kellett minősíteni. (1886. évi márczius 24. 927. sz. a.) A budapesti kir. ítélő tábla: Az elsőbirósági ítélet részben megváltoztattatik, vádlott 11 évi fegyházra ítéltetik. Egyebekben, stb. Indokok : Vádlott bűnösségére és cselekményének minősítésére nézve az e. b. ítélete felhozott indokainál fogva, mennyiben vádlott a gyilkosság bűntettének vádja alól felmentetett, szintén felhozott indokainál fogva és még azért is helybenhagyandó volt, mert arra nézve, hogy vádlott tudta volna, hogy sértett a korcs-