Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XVI. kötet (Budapest, 1887)
J55 mában van és hogy azért ment volna oda tervét végrehajtani, a vizsgálat és végtárgyalás adatai semmi legkisebb támpontot sem nyújtanak. Vádlottnak szabadságvesztés büntetése a fi. §. alkalmazása mellett a fenti arányban volt megállapítandó, mert habár mellette enyhítő körülményekképen fenforog fiatal kora, szeszes italok élvezetétől felhevült állapota és hogy a cselekményt megelőzőleg sértettel többször összekocczantak, de súlyosító körülményt képez ellenében, hogy az 1885 október 29 én kiállított községi bizonyítvány szerinl mint kihágó, engedetlen viseletű ismeretes és testi sértések és apróbb lopásokért több izben fenyítve volt az elöljáróság által, stb. (1886. évi május 17. 15705. szám alatt.) A m. kir. Curia : az alsóbbfoku bíróságok ítéletei részben megváltoztattatnak, vádlott a Btk. 278. §-ába ütköző gyilkosság bűntettében mondatik ki bűnösnek s ezért az idézett szakasz büntetési tételének a Btk. 87. §. általi módosítása alapján 15 évi fegyházra és 10 évi hivatalvesztésre ítéltetik, stb. Indokok: B. Károly, T. András s több tanúnak esküvel erősített előadásához képest, az elsőfokú bíróság ítéletében helyesen felhozott tényállás szerint a sajó-hidvégi korcsmában 1885. évi szept. 27-ének délutánján ifj. Gy. D. István minden előző czivódás nélkül azon pillanatban, midőn távozás közben az ajtón kilépni akart, a bűnjelül mellékelt nagy késsel vádlott által a mellkas baloldalára intézett oly módon sérelmeztetett, hogy e sérelmezés Gy. Istvánnak rövid időre bekövetkezett halálát — a szabályosan kivett orvosi vélemény szerint, szükségszerüleg okozta. Tekintve, hogy szintén a fentebb megnevezett tanuk előadása szerint vádlott közvetlen a cselekmény elkövetése előtt a korcsmából ki- és bejárva három izben is megjelent azon asztalnál, a hol Gy. D. István többek társaságában mulatott s ehhez intézett szavakkal czivódást igyekezett előidézni; a mi csupán az által hiúsult meg, hogy eme kihívó szavait Gy. D. István békés magaviselettel, sőt csillapító nyilatkozattal viszonozta, vádlott mind a mellett most nevezettet védelmet kizáró módon leszúrta; tekintve, hogy a viszály előidézésének meghiúsulta után vádlott negyedszer ment ki a korcsma ajtaja előtti konyhába és