Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XIV. kötet (Budapest, 1886)

159 Határozat : Tekintve, hogy a Btk. 336. §-ának 7. pontja, továbbá 343. §-a a leglényegesebb következményeket kötik azon körülmény­hez, ha lopás esetében, ennek tettese, azon személy ellen, illető­leg ennek házához tartozó személy ellen követte el az emiitett cselekményt, a kinek szolgálatában áll ; tekintve, hogy a Btk. sehol sem határozza meg: kit tekint szolgálati viszonyban levőnek, s illetőleg mely nemű és termé­szetű viszonyra terjed ki a Btk. ezen megjelölésének hatálya ? tekintve, hogy ennek folytán a meghatározás feladata a törvény alkalmazására hárulván : a kérdéses viszonynak a felme­rülő egyes esetekben való fenforgását, vagy fen nem forgását tartalmazó megállapítás, és ezzel együtt a szolgálati viszonyban létnek közelebbi körvonalozása, részint a különböző törvények rendelkezéseiből, részint magának a szolgálati viszonynak a közön­séges élet fogalma szerinti meghatározásából merítendő ; tekintve, hogy a Btk. az által, mert a 336. § 7. pontjában, valamint több más helyén is ezen kifejezést «szolgálatban áll» használta, világos kifejezésre hozta azon akaratát, hogy azzal a gazda és a cseléd közötti, az 1876 évi XIII. tcz. által szabá­lyozott viszonynál tágabb fogalmat kivánt kifejezni, nem lévén a cselédi minőség és a szolgálati viszonyban állás egymást fedező fogalmak, s nevezetesen gyakoriak lévén az esetek, melyekben valaki másnak szolgálatában áll, a nélkül, hogy ez szolgálatadó­jának, vagy főnökének cselédjéül lenne tekinthető; tekintve különösen, hogy megállapított évi, havi, esetleg heti fizetés mellett, tartósan alkalmazott kereskedői és iparos-, kézmüvessegédek, illetőleg a nem napszámos, vagy nem az ipa­ros műhelyében, üzlethelyiségében, esetleg az általa felvállalt munka színhelyén kívül darabszámra dolgozó iparos- és kézműves­munkások, valamint a gazdasági tisztek kétségtelenül szolgálatá­ban állanak annak, a kinek kereskedésében, iparüzletében vagy kézmü-vállalatában, illetőleg gazdaságában fizetés mellett nem mint napszámosok vannak alkalmazva, ámbár ezekre vonatkozó lag a cselédi minőség ezen viszony fogalma szerint helyes megje­lölésnek nem volna elfogadható ; tekintve nevezetesen a kereskedő-segédeket, az ezek és

Next

/
Oldalképek
Tartalom