Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XIV. kötet (Budapest, 1886)

felperességi joga elleni kifogását illeti, ezen kifogás figyelmen kivül hagyandó volt, mert alperes beismerése, de z'l. alatti meg­rendelési levele szerint is a megrendelést oly formán eszközölte, hogy részére K. József ügynök árukat rendeljen, miért is neve­zett ügynök jogosult volt a rl. alatt foglalt árukat alperes részére felperes czégnél megrendelni; minthogy pedig alperes beismeri, hogy felperes ama árukat, melyeknek vételára iránt jelen pert folyamatba tette, azon megrendelés folytán szállította, melyet alperes a rl. alatti szerint K. József ügynökhöz intézett volt ; ennélfogva világos az, hogy felperes czég jogosítva is volt ezen áruk vételára iránt alperes ellen pert indítani. Az ügy érdemében pedig felperest feltétlenül elutasítani kel­lett, mert a kereskedelmi ügyletek megbirálásánál és értelmezésé­nél nem annyira a használt kifejezések betűszerinti értelme, mint inkább a szerződő felek akarata szolgál irányadóul, még pedig ezen törvényszakasznak megfelelőleg alperes 27'. alatti megrende­delési levelének azon része, melyben arra hivja fel K. József ügy­nököt, miszerint szíveskedjék azonnal részére az alant jegyzett árut vaspályán az uj-verbászi állomásig megrendelni; csakis ugy értel­mezhető, hogy nemcsak az áruk megrendelésének, hanem a/ok szállításának is azonnal kellett eszközöltetnie, a mi különben a megrendelt áruk természetéből is következik, a mennyiben a 27. alatti jobbára déli gyümölcsáru megrendelését tartalmazza. Tekintve pedig, hogy felperes beismeri azt, hogy K. József ügynök a 27. alatti megrendelés alapján a 2 /. alattiban foglalt árukat alperes részére nála még elmúlt évi nov. 3-án tényleg megrendelte ; tekintve továbbá, hogy felperes a kérdéses árukat az E. alatti feladási jegy szerint csakis mult év nov. 19-én, tehát a megrendelés vétele után 16. napon adta fel szállítás végett; tekintve végre, hogy ezen ténye által a 27. alatti alperesi meg­rendelési ajánlatnak ama feltételét, melynek alapján a megrendelt áru azonnal szállítandó volt megszegte, alperes helyesen jogosítva volt, akár megkapta a C. alatti levelet, akár nem, a szállítás körül felperest terhelő mulasztás alapján a vételi ügylettől a kereske­delmi törvény 353. §-ának megfelelően egyszerűen elállani, mit alperes a felpereshez küldött áruknak rendelkezésére való bocsá­tásával meg is tett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom