Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XIV. kötet (Budapest, 1886)

89 nak kukoriczáját elkobozzák, ki nem terjedt, sem pedig az eljárás adatai szerint hatósági engedélylyel erre nem birtak : ennélfogva eljárásuk hivatalosnak nem is tekinthető; miért is vádlott az által, hogy nekik ellenszegült, s kukoriczájának czélba vett elkob­zását meghiúsította, a Btk. 165. §-ában meghatározott hatóság elleni erőszak bűntettét el nem követte. Ez okból az ellene emelt vád terhe alól őt fel kellett menteni, stb. (1885 június 23. 10506. sz. a.) A kir. Curia: Tekintve, hogy a kis községekben a közbiz­tonságra való felügyeletet gyakorolni a községi biró van hivatva, s ebből önként következik, hogy a nála feljelentett lopások azon­nali kinyomozása czéljából a szükségesnek mutatkozó intézkedé­seket is megtehesse, a községi bírónak ebbeli rendelkezése tehát, mely szerint M. Pau községi esküdtet két felesketett mezei csősz­szel, mint azt maga is beismeri, szóval megbízta, hogy a kuko­riczalopás kiderítése végett járjanak el. törvényesnek ; ellenben vádlott azon cselekménye, hogy a hivatalosan eljáró hatósági közegeket az esetleg bűnjelül szolgált kukoriczának a község házához leendő elszállításában veszélyes fenyegetésben megaka­dályozta, a Btk. 165. §-a alá esőnek levén tekintendő, a kir. tábla ítéletének megváltoztatása mellett az elsőbiróság Ítélete volt hely­benhagyandó. 47­Hivatalos hatalommal való visszaélés forog fen, midőn a községi elöljáró a bagatell-eljárás szabályait figyelmen kivül hagyva, jegyzőkönyv felvétele nélkül hoz marasztaló ítéletet és azt végrehajtja. — Btk. 81. § (1886 január 13. 4821/85. sz. a.) A veszprémi kir. tszék (Hivatalos hatalommal való vissza­élés vétségével vádolt K. Imre elleni bűnügyben) : K. Imre a Btk. 475. §-ába ütköző s minősülő hivatalos hatalommal való visszaélés vétségében vétkesnek kimondatik s ezért a 92. §. alkal­mazása mellett 10 frt pénzbüntetésre, esetleg két napi fogházra Ítéltetik, stb. Indokok : R. Ignácz id. K. Imre időközi községi bírónak 1882. évben egy adóslevelet, melynek alapján K. Péter H. Sámuel-

Next

/
Oldalképek
Tartalom