Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XII. kötet (Budapest, 1885)

59 30. A btk. 266. §-a hatóság előtt folyamatban levő ügyben használt rágalmazás vagy sértő kifejezésekre, de nem rágalmat vagy becsületsértést tartalmazó és a sértett ellen eljárást kérelmező panaszra vonatkozik. (1885 május 31. 3546. sz. a.) A kir. Curia: (becsületsértés és könnyű testi sértéssel vádolt I. Imre elleni bűnügyben) a nagy-kanizsai kir. járásbíró­ság által 1884 június 19-én 1998. sz. a. Ítéletével eldöntött K. Imre elleni bűnvádi ügyben M. Anna magánvádló azt panaszolta, hogy K. Imre községi előljáró öt hivatalos eljárása közben bán­talmazta. Ezen feljelentés szerinti tényálladék, legyen annak zárkérelme akár milyen, az egyszerű becsületsértés és könnyű testi sértés vétségének fogalmát meghaladja s esetleg a btk. 473. §-a alá eső hivatali hatalommal való visszaélés vétségét állapithatja meg, mely egyrészt hivatalból üldözendő, másrészt pedig a kir. jbiróságok hatásköréből az 1880: XXXVII. tcz. 41. §-a által elvonva és ezen törvény 39. §-a szerint a kir. tszékek hatáskörébe utalva van. Ezekre való tekintettel a kir. jbiróságnak mulhatlanul köte­lességében állott a szóban levő feljelentést az 1880. évi 2265. sz. eljárási rendelet 17. §-a szerint a kir. ügyész tudomására hozni s­ennek a törvénynek megfelelő indítványát figyelembe venni, min­denesetre pedig a hozott Ítéletet a kir. ügyészszel az idézett rendeletszakasz 5. bekezdésének megfelelően közölni. De a kir. ügyész értesítése még azon esetben sem volt végkép mellőzhető, ha a jbiróság a feljelentett vétségeket csak a magánfél indítványa folytán tekintette üldözőknek, minthogy ezen esetben az eljárási rendelet 18. §. szabálya lett volna követendő, minek folytán a kir. ügyész közvádlói jogait esetleg a 22. §. értel­mében érvényesítette volna. A kir. Curia: Mindkét alsóbb bíróság végzése megváltoz­tattatik, — — a btk. 260. §-ába ütköző rágalmazás vétsége miatt vád alá helyeztetik és a karczagi kir. tszék további szabályszerű eljárásra utasittatik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom