Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XII. kötet (Budapest, 1885)
6g ioo frtos havi részletekben és pedig a kereset megindítása előtt már lejárt 300 frtot 15 nap alatt ... megfizetni. Indokok: A felek előadásából és a m. kir. pénzügyministernek az alperes által 3. alatt beperesitett leveléből kétségen kivül kitűnik, hogy alperes társulat a m. kir. zsilvölgyi kőszénbányák haszonbérletét azon egyik feltétel alatt nyerte el, hogy felperes jövőjét biztosítani fogja. Ez volt oka a kereset alapját tevő A. alatti pótszerződés megkötésének, és alperes 3. szerint csak azután nyerte el ama kőszén bányák haszonbérletét, miután bejelentette, hogy felperessel szolgálati viszonyát szabályozta. Nem lehet tehát az A. a. pótszerződés N. pontja második bekezdésében foglalt rendelkezésnek az alperes által állított azon értelmet tulajdonítani, hogy felmondás esetében felperes, ugy mint az állami tisztviselők, csak azon esetben igényelhetne életfogytiglani nyugdijat, ha alperes szolgálatában 10 évet betöltött. Ily értelmezés mellett felperes jövője egyátalában biztosítva nem lenne, minthogy ama szerződés N. pontjának első bekezdése szerint alperes minden időben jogosítva van a szolgálati szerződést felmondani. Az, hogy felperes 1871 okt. i-től számítandó tíz évi szolgálat után, 3600 frt fizetését alapul véve a nyugdíj kiszabásának, ugy mint az állami tisztviselők a nyugdíjhoz jogosítva van, a pótszerződésnek már 4.. pontjában kimondatott, és ezen igényét a 6. pont szerint csak azon esetben veszti el, ha súlyos fegyelmi vétség, nem becsületes, vagy hanyag magaviselet miatt bontatnék, fel a szolgálati szerződés. Nem volt tehát szükséges a IV. pont 2. bekezdésében ismételve kimondani azt, hogy azon esetre, ha a felmondás a 10 évi szolgálati idő betöltése után más okból, mint a melyek a 6. pontban felhozatnak, történik, felperesnek a nyugdíjhoz joga van. Annak tehát, hogy a 4. pontban kimondatott, hogy felperesnek a 6. pontban elősorolt eseteken kívüli felmondás esetében is joga van a nyugdíjhoz, csak az lehetett a czélja, hogy felperesnek a nyugdíjhoz való igénye a tiz évi szolgálati idő betöltése előtti felmondás esetében is biztosítva legyen. Való, hogy a IV. pontban hivatkozás van a II. pontra ; de ennek, miután felperes részére felmondás esetére is, tekintet nélkül