Döntvénytár. A M. K. Curia, elvi jelentőségű határozatai. Új folyam VII. kötet (Budapest, 1884)

i77 Indokok : Mert a kereset alapjául vett és a törv. rendt. 167. §-ában előirt kellékek szerint kiállíttatott zálogjogi bekebele­zéssel is biztosított kötelezvény alperes ellen oly bizonyítékot képezvén, hogy annak valótlanságát alperes tartozott bizonyítani, ez azonban alperesnek nem sikerült, mert a kötelezvény aláírását kétségbe sem vonta, a felperes azon állítását pedig meg nem czá­folta, hogy felperesnek férjétől, a ki apja alperesnek, annak bir­tokát alperes átvette, az alperesre átruházott birtokba befektetett felperes hozománya fejében lett az A. alatti kötelezvény alperes által kiállítva; miután pedig a kötelezvény szerint a kereseti ösz­szeg megfizetése azon időre köteleztetett, a melyben azt felperes kívánni fogja, igy a fizetési határidő is bekövetkezett. 93­Oly bérleti szerződés, mely tartalma szerint 10 évre kötte­tett azzal, hogy az évi bér tekintettel «a vidék kevésbbé virágzó körülményeire» a bérleti idő első öt évére bizonyos összegben állapíttatott meg, s hogy a bérleti idő első öt évé­nek eltelte után «a körülmények javultával» aránylagos bér­felemelésnek van helye, a bérbeadónak csak a körülmények javultának megfelelő aránylagos bérfelemeléshez ad jogot, de nem tulaj donitható az ily kikötésnek oly értelem, hogy a bérleti összeg meghatározása a bérleti idő második öt évi szakára korlátlanul bérbeadó kényétől függ s hogy azon esetre ha bérlő annak magát alája nem veti, a tiz évre szóló szerződés felbontottnak tekintendő. (1882 augusztus 29. 6659. sz. a.) Dr. Pilepich ügyvéd által képviselt A. Flóriánnak Dr. Barici ügyvéd által képviselt G. József ellen bérlet felmondása iránt a fiumei kir. jbiróság előtt indított szóbeli perében az I. f. bíróság (olasz nyelvű) Ítélete ellen (felperesnek rendkívüli felülvizsgálati kérése és alperesnek ellenészrevételei folytán) felperes felebbezése folytán a bpesti kir. itélő tábla következő Ítéletet hozott: A kir. járásbíróságnak ítélete indokain felül helybenhagya­tik, mert a B. és C. alatti bizonyítványokkal szemben azon egyik Döntvénytár, uj folyam. VII. 12

Next

/
Oldalképek
Tartalom