Döntvénytár. A M. K. Curia, elvi jelentőségű határozatai. Új folyam VI. kötet (Budapest, 1884)

42 nincs, ha való volna is; alapul nem vétethető, mert az érintett szerződésből kitűnik, hogy a kérdéses telket maguk a kisajátí­tást szenvedők vásárolták meg, vendéglői üzletüknek a mostani helyiségből való áttétele végett, ebből azonban a becsléskor létező egyéb árakra következtetni nem lehet. Tekintve azonban a számba vehető egyéb körülményeket, habár való is, hogy a többi szomszédos telkek 2 frttól csak 5 frt 35 krig vásároltattak magán alku mellett, mindenesetre figyelembe volt veendő a teleknek sarok fekvése és ebből folyó a szakértők által is kiemelt előnyök, minél fogva ezen telek • ölét 10 frtra téve, az 4000 frtban állapíttatott meg. A ház és melléképületek valódi becs­árát pedig, tekintettel a szakértőknek egymástól lényegesen eltérő számítására, 6000 frtban, összesen tehát az egész kártalanitási összeget 10,000 frtban lehetett és kellett megállapítani. Illetve A. Péter ingatlanságát, melynek becsárára nézve az általa alkalmazott szakértő véleménye fogadtatott el, állítja ugyan nevezett szakértő, hogy Aradvárosában a legutóbbi években esz­közlött adásvevéseknél a vasútnak város felé eső részén a házak és beltelkek értéke a város többi részeihez képest, hol már évek­kel ezelőtt a házhelyek • öle 20—22 frtot tett, nagyobb volt, s ennél­fogva ő a kisajátítandó telket 14 frtra becsüli; ezen állítás azon­ban az ár meghatározásánál alapul vehető nem volt, mert elte­kintve attól, hogy a szakértő a város felé eső házak és beltelkek­ről beszél, holott a kérdéses telek NB. alatti összeírásban szántóföld és rétnek van bevezetve, melynek évi haszonbére 200 frtot tesz, nem soroltatnak fel azon vegyes adásvevési esetek, melyekből az állított ár kitűnnék. Ha pedig ezekre a 7. alatti kivonat értetik, ez már azért sem volt figyelembe vehető, mert ennek tartalmából kitetszik, miszerint a nyilvános árverésen r87i-ben történt s • ölen­ként 7, 12, 14, 15, és 20, 22 frtra rugó előadások meghatározott házhelyekre és azon feltétel alatt tartattak, hogy azokon 6 év alatt a város díszének megfelelő s a mennyiben a Lyceum vagy a Maros-parttal határosak, emeletes házak emeltessenek, miből kitet­szik, hogy ezen a városnak egészen más részén emeletes és a város díszére szolgáló házak építésére eladott telkekkel a város ellenkező részén, illetve azon kivül fekvő jelen telek, melyre nézve az, hogy házhelyekre eladható lett volna, nem is állíttatott, a

Next

/
Oldalképek
Tartalom