Döntvénytár. A M. K. Curia, elvi jelentőségű határozatai. Új folyam V. kötet (Budapest, 1883)
15 besi-resitzai és orsovai egyesült takarékpénztár ellen csőd nyittatott, az A. alatti végzésből az is kitetszik, hogy a nevezett takarékpénztárnál, az illető adószedői kimutatások szerint letéteményi pénzek 25154 frt 31 kr. erejéig lettek elhelyezve, az államkincstári ügyészségnek azon eljárása tehát, hogy az államkincstárra nehezedő netaláni károk biztosítása tekintetéből már eleve is, a telekkönyvi rendtartás 93. §-a alapján kellő lépéseket tett, kérkedésnek nem tekinthető, ez alapon tehát a felhívási keresetnek helyt adni nem lehetett, a már megtörtént előjegyzés törlése pedig csakis a telekkönyvi rendelvény szabályai szerint eszközölhető. A magy. kir. Curia : A budapesti kir. ítélő táblának végzése indokolásánál fogva helybenhagyatik. 10. Nem telepitett váltón azon feljegyzésnek : «zahlbar bei der Neutraer Volksbank» csak azon értelem tulaj donitható, hogy az által az elfogadó egy harmadik személyt jelelt ki, a ki helyette a fizetést teljesítse; a fizetés végetti bemutatás tehát ezen harmadik személynél lévén eszközlendő, az óvás ugyan az ellen helyesen vétetett ki. (1883. márczius 28. 84. sz. a.) A nyitrai kir. törvényszék: Riszner Károly ügyvéd által képviselt nyitrai népbank felperesnek Mérey Vincze ügyvéd által védett H. Samu alperes ellen 2400 frt iránti váltóperében következő ítéletet hozott : A beadott kifogások elvettetnek s a 10668. sz. a. sommás végzés, mely szerint alperes H. Samu, mint a Nyitrán 1881. évi febr. 7-én 2400 frtról kiállított váltó kibocsátójának meghagyatott, hogy a kereseti 2400 frt váltóösszeget stb. felperesnek fizesse meg, joghatályában fentartatik stb. Indokok : Alperes kifogásaiban azt hozza fel, hogy a kereseti váltó fizetés végett be nem mutattatott ; hogy az óvás elkésve fejvétetett, végre hogy az óvás a törvényszabta kellékekkel nem bir. Tekintve, hogy a kereseti váltónak fizetés végett történt