Döntvénytár. A M. K. Curia, elvi jelentőségű határozatai. Új folyam IV. kötet (Budapest, 1883)

5« lekmény a fenállott jogszokás, de az időközben életbelépett btk. szerint is súlyosabban büntettetett, ugyanazért mindkét alsóbiróság Ítélete meg volt változtatandó, s B. Illés és V. Lajos a 400. §. 2. bekezdése alá eső közokirathamisitás miatt, B. Illés iV2 évi, V. Lajos pedig 1 évi börtönre Ítélendő. 33­A magzatelhajtási szándékkal véghezvitt azon cselekmény,, melynek folytán a magzat élve jön a világra, habár a szülés után meghal, nem a magzatelhajtás bevégzett bűntettét, hanem ezen bűntett kisérletét képezi. (1882. deczember 9. 4313. sz. a.) K. Julis teherbe esvén, teherségének hetedik hónapjában Sz. Zsuzsannához fordult, hogy ez hajtsa el magzatát. Sz. K. Julis hasát kenegette és méhébe egy hosszú, rongyokba burkolt fada­rabot dugott be. Ennek folytán K. Julis gyermeke világra jött. Azt adja elő K. Julis, hogy a gyermek halva született. Az orvosok azonban megállapították, hogy a gyermek élve jött a világra, és a köldökzsinór be nem kötése folytán elvérzés által halt meg. A kir. Curia: Sz. Zsuzsannára vonatkozólag az alsóbb biró­sági ítéletek részben megváltoztatnak, s nevezett vádlott a mag­zatelhajtás bűntettének kísérletében mondatik ki bűnösnek. Egye­bekben a kir. itélő tábla ítélete felebbezett részében helyben, nem felebbezett részében pedig érintetlenül hagyatik. Indokok : Abból, hogy a btk. 285. §-a a méhmagzat elhaj­tását azonos bűntettnek minősiti annak megölésével, s mindkettőt egyenlő büntetéssel sújtja, szükségkép következik, hogy az előbbi alatt nem érthető a magzat életének kioltása nélkül eszközlött szülés puszta időelőttisége, hanem, hogy a megöléssel hasonlónak tekintett elhajtásnak eredményére nézve olyannak kellett lenni, mely a magzat megsemmisítését, t. i. annak akár a szülés közbeni akár ezutáni, de feltétlenül az anyaméhbőli kiküszöbölése folytán bekövetkezett halálát okozta. Ezzel ellenkező magyarázat okvetet­len abbeli meg nem engedhető feltevéshez vezetne, hogy a tör­vényhozás azáltal, hogy e súlyosságukra nézve különDöző bűn­tetteket egymással azonosítja, s egyenlően fenyíti, öntudatosan

Next

/
Oldalképek
Tartalom