Döntvénytár. A M. K. Curia, elvi jelentőségű határozatai. Új folyam IV. kötet (Budapest, 1883)
06 miután a hivatalból bekivánt, Kis-Szeben város tlkvi hatóságához 1861. szept. hó 6-án 178. sz. a. S. Mór jelenlegi alperes által benyújtott kérvény alapjául a keresetben érintett 4000 frt női hozomány és 2000 frt hitbér biztosításául a zálogjog fele részben 3000 frt erejéig S. S. Borbála, fele részben 3000 frt erejéig pedig alperes S. Mór javára lett bekebelezve, mely bekebelezésről az ugyancsak áttett kézbesítési ivek tanúságaként ugy S, Miksa, valamint neje S. Borbála is szabályszerűen kiértesittettek a nélkül, hogy az így eszközlött bekebelezés ellen a törvényes időben jogorvoslattal éltek volna, ebből kifolyólag törvényesen vélelmezhető egyrészt azon bekebelezésbe a teljes megnyugvása engedményező S. S. Borbálának, ugy másrészt azon zálogjogi bekebelezéshez S. Mórnak a teljes hatályában felhagyott ált. polg. tkv 1467. §-a alapján tulajdoni joga törvényesen biztosítva van. A budapesti kir. ítélő tábla: A kir. tszék ítélete helybenhagyatik. Mert S. S. Borbála, a felperesnek engedményezője, a C. a. társas szerződés 18-ik pontjában a férje irányában fenállott azon hozományi követelését, de nem egyszersmind a hitbéri követelését is ruházta át 1878. évi nov. hó 29-én felperesre, mely a kisszebeni 607. számú telekjegyzökönyvben az ő nevére bekebelezve volt. Hogy pedig akkor nevezett engedményezőnek 4000 frtot tevő hozományára, az A. alatti házassági szerződés alapján a zálogjog nem csupán az engedményezőnek, hanem atyjának S. Móricznak is javára volt bekebelezve, az a D. alatti telekjegyzőkönyvnek C. 4. alatti tételéből világos és felperes előtt is tudva lehetett. Minthogy e szerint felperesre nem az egész 4000 frt hozomány, hanem csak annak a S. Borbálát illető része lett átruházva s ezen átruházást felperes igy elfogadta és annak alapján a D. a. telekjegyzőkönyv C. 12. tétele szerint 3000 frtra nézve az átruházás az ő javára immár be is kebeleztetett; azt pedig, hogy az emiitett 4000 frt hozományi összegből, a már reá átirt 3000 frton felül engedményező S. Borbálát, a S. Móricz iák zálogjogához aránylag még több és mily összeg illette, felperes ki nem mutatta; annálfogva a hozományra intézett keresetével ezen okokból, a hitbért illetőleg pedig azért, mivel az reá átruházva nem lett, elutasítandó volt.