Döntvénytár. A M. K. Curia, elvi jelentőségű határozatai. Új folyam III. kötet (Budapest, 1883)

251 hető vissza vagy számitható be a tökébe, ha a törvényesnél vagy kikötött kamatnál nagyobb összegre is rúgna, ugyanazért a per lényegére vonatkozó és felperes által elfogadott föesküt ugyanannak megítélni kellett. A m. kir. Curia : A bpesti kir. itélö tábla ítéletének meg­változtatásával az első bíróság ítélete hagyatik helyben, mert fel­peres a neki odakínált föesküt el nem fogadván és ugy bebizo­nyitottnak veendő, hogy alperes az A. alatt mellékelt kötvényben foglalt 105 frt, illetve a per során 95 frtra leszállított követeié.-, törlesztéséül 127 frtot fizetett; minthogy pedig a kereset alapjául szolgáló adóssági kötelezvényben kamat kitéve és ekként kötelezve nem volt, következőleg a tartozási tőke-összeg után csak 6°/o ka­mat számitható lévén, ebből nyilván kitűnik, hogy az alperes által idöszakonkint fizetett összesen 127 frt által ugy a 95 frt tőke, valamint az A. alatti kötelezvényben tartozás lejárata napjától 1877. decz. 18-tól az alperes által teljesített utolsó részlet lefize­tése napjáig I88T. febr. haváig terjedő időre eső kamat is teljesen törlesztve lett. 164. Ha felperes sommás visszahelyezési keresetét azon körül­ményre alapítja, hogy alperes a szarvasmarhát, melyet alpe­res ellen foganatosított adóvégrehajtási árverés alkalmával megvett s mint tulajdonát haza hajtatta, alperes tőle el- s visszahajtatta, alperes azonban azon kifogással él, hogy a kérdéses marha birtokán, a honnét elhajtatott és elárverez­tetett, soha le nem foglaltatott és meg nem becsültetett: felperes elutasítandó keresetével, mert a birtokába jutott marháknak tulajdonát törvényszerű árverés utján meg nem szerezvén, alperes az által, hogy a tőle jogtalanul és tör­vényellenesen elhajtott és elidegenitett marhát visszahaj­totta, birtokháboritást el nem követett. (1882. november 9. 4714. sz. a.) A magy. kir. Curia : Veisz Márton ügyvéd által képviselt Z. Venczel felperesnek Schuszterich Ignácz ügyvéd által védett J. Ignácz ellen 38 db szarvasmarha kiadatása iránt a nagy-károlyi kir. járásbíróság előtt folyamatba tett perében következőleg ítélt:

Next

/
Oldalképek
Tartalom