Döntvénytár. A M. K. Curia, elvi jelentőségű határozatai. Új folyam III. kötet (Budapest, 1883)

7< alperesi állítás beigazoltnak tekinthető nem lévén, a keresetbe vett tőke, annak 6ü/o késedelmi kamata, stb. Alperes viszonköve­telésével azért volt elutasítandó, mert azt, hogy az E. alattiban érintett io frtot a báró O. László elleni per vitelére küldte volna felperesnek, ennek tagadása ellenében nem igazolta, de ez épen alperes azon állítása által tétetik valószínűtlenné, hogy ő kijelenté, miként a perre nem költ, az A. alattiban érintett 25 frtot pedig alperes világosan felebbezési költségekre küldi, a kereseteit 51 frt 7 krban pedig a felebbezési költségek ben fog­lalva nincsenek, stb. A budapesti kir. itélő tábla : Az első biróság Ítélete meg­változtatik és alperes köteleztetik felperesnek 26 frt 7 krt és annak a per kezdetétől számítandó 6% kamatját feltétlenül meg­fizetni ; ezen összegen felüli követelésével azonban felperes feltét­lenül elutasittatik, stb. Indokok : Az alperes által kiállított s ennek felperessége alatt b. O. László ellen lefolytatott per mellett eredetben fekvő meghatalmazással igazolva van, hogy eme per vitelével alperes részéről felperes megbízatott ; ugyanezen meghatalmazásból két­ségtelen az is, hogy alperes kötelezte magát, felperes munkadíját és költségeit megfizetni. Tekintve már, hogy ezen munkadíj és költség az A. alatti Ítélet szerint 51 frt 7 krban állapíttatott meg, és tekintve, miszerint az E. és F. alatti levelekkel maga felperes nyújtott bizonyítékot arra nézve, hogy a kérdéses perben költség­képen alperestől 35 frtot kapott, miután ezen összegből a feleb­bezésre szükséges bélyegköltség leszámításával felperes kezei közt még mindig 25 frt maradt és igy ezen összeg az A. alatti ítélet szerint felperes részére munkadíj és költség fejében megállapított összegbe betudandó, eme 25 frt levonásával alperes 26 frt 7 kr. megfizetésében feltétlenül marasztalandó, többi követelésével azon­ban felperes elutasítandó volt. Nem lehetett figyelembe venni alperes azon védekezését, hogy ő perének vitelére nézve felperes­sel akként egyezett meg, miszerint követelése fele részét a per megnyerése esetében felperesnek adandja, perköltséget azonban semmi körülmények közt fizetni nem fog, mert ebbeli állítását megczáfolja saját azon ténye, hogy az emiitett per költségei tejé­ben felperesnek 35 frtot küldött és mert az 1874: 34. tez. 54. §-a

Next

/
Oldalképek
Tartalom