Döntvénytár. A M. K. Curia, elvi jelentőségű határozatai. Új folyam II. kötet (Budapest, 1882)

52 házba lefeküdvén s elaludván, nemsokára felébredt s ment fel a présház lépcsőin, szemben pedig vele özv. W.-né ment le a présházba és ő semmi legkisebb sértést vagy egyéb bajt rajta észre nem vett; hanem mikor az udvarra felért, akkor látta Sch. Mártonnét könyökig véres kezekkel feléje jönni, azt mondta neki, hogy az öreg asszonyt megölték ; mire ö letekintve a présházba, ott W.-nét a sarokban már elterülve látta, mire gazdája kis gyermekét ölébe véve, az utczára ment, de senkit sem találván, segítségért sem kiáltott, mignem Sch.-né és N. Kiliánné jöttek. Ezen vallomás képtelenségét, valótlanságát igazolni sem kell, igazolva van maga magában, de annyit még is'bizonyít, hogy sem ő, sem Sch. Mártonné az igaz valót meg nem mondották, hogy mindkettejüknek érdekében áll a valót eltagadni s képtelen állításokkal is elpalástolni; mert vallomásaik egymással ellenkeznek, képtelenségeket tartalmaznak s csakis abban egyeznek meg, ha az emberi természet s ösztön ellenére annyira egykedvüleg vették fel az egész rémes esetet, hogy egyiknek sem jutott eszébe sem segélyért kiáltani, lármát ütni vagy a gyilkos után futni, hanem az egyik, a nö végig sétál a községen, míg az erős férfi gazdája kis gyermekét dajkálja. Mire vezetheti tehát a leghiggadtabban fontoló észt és ítélő tehetséget ezen két ellentétes s képtelenségekkel teljes vallomás másra, mint azon meggyőződésre, hogy a két vádlott saját cselekményeiket igyekeznek valótlan találmányokkal és állításokkal elpalástolni, hogy mindketten egyaránt bűnösek s hogy ekként özv. W.-nét senki más, mint épen vádlottak és pedig közös egyetértéssel fosztották meg életétől. Es midőn az eddigiekből merített azon meggyőződést támogatja : i-ör St. Sámuelnénak azon hit alatti vallomása, mit Sch. Mártonné is beismer, hogy őt Sch. Mártonné szerezte meg N. Ignácz részére mosónőnek s előtte csinosságát is dicsérte, mert ezen vallomás azon rejtély megfejtésére nyújt fonalat, hogy vádlottaknak mi indokuk lehetett özv. W.-né megölésére. Ezen vallomás t. i. kétségtelenné teszi, hogy vádlottak között közelebbi szerelmi viszonynak kellett fenállani, melyet különösen a nőnek férje és gyermekei miatt is minden áron titokban kellett tartani; s innen önkénytelenül jön azon következtetés, mit a csendbiztos