Döntvénytár. A M. K. Curia, elvi jelentőségű határozatai. Új folyam II. kötet (Budapest, 1882)

284 1879- május 10-én hivatalos minőségben és jogosan járt el; mert továbbá azon körülmény, hogy a végrehajtó, midőn az udvarról a jegyzőkönyv felvétele végett ismét a szobába és pedig feltett kalappal belépett, vádlottat fel nem jogosíthatta, hogy az azt a szobából kilökje s ekként tettleg bántalmazza; mert azon felül 2 tanúnak egybehangzólag és eskü alatt tett vallomásával bizo­nyítva van az is, hogy vádlott ugyanez alkalommal fejszét ragadva, azzal a végrehajtó felé ment és azt veszélyesen fenyegette, az azzal való tettleges bántalmazástól pedig csak az által akadályoz­tatott meg, hogy a jelen volt két becsüs azt vádlott kezéből kivette; minthogy pedig a végrehajtónak hivatalos eljárás közben történt tettleges bántalmazása, ugy az 1876. 15. tcz. 73. §., vala­mint a B. T. K. 165. §. szerint büntettet képez, figyelemmel az előbb fenállott ez esetekben enyhébb gyakorlatra stb. 143­1. A provisio mellett utazó ügynök nem áll annak szol­gálatában, kinek érdekében utazik. 2. Ha az ily ügynök a neki felmutatás végett átadott árumintákat élelmezési költségeinek fedezése czéljából eladja és a befolyt pénzt a maga hasznára forditja, ezen cselekménye sikkasztást képez. 3. Ha több tárgyat adott el, annyi sikkasztásban mon­dandó ki bűnösnek, a hány eladást vitt véghez. 4. Ha a magyar biró valamely, Horvátországban elkö­vetett büntetendő cselekményt megbirál, nem kell a horvát törvényre figyelemmel lennie (B. T. K. 12. §), mert ezt csak akkor követeli a B. T. K., ha a cselekmény külföldön követtetett el; Horvátország pedig Magyarországhoz tar­tozik és nem külföld. (1882. június 20. 847. sz. a.) A. Dávid B. Lajosnak utazó ügynöke volt és feladatát az képezte, hogy a B. által reá bizott kép- és óramintákra megrende­lőket gyűjtsön. Az igy megrendelt tárgyak ára után kapott B.-től bizonyos százalékot. A. Dávid a reá bizott kép- és óraminták­nak 200 frt értékre rugó részét Zágrábban, ugyanannak 180 frt

Next

/
Oldalképek
Tartalom