Döntvénytár. A M. K. Curia, elvi jelentőségű határozatai. Új folyam II. kötet (Budapest, 1882)

140 első sorban, egy az örökhagyó által állítólag 1858. évi április 7-én nyilvánított szóbeli végrendeletre alapítja, állítván, hogy azon végintézkedésével az örökhagyó öt nevezte ki egyedüli örökösének, hogy ama végrendeletet a végrendeleti tanuk nyomban írásba is foglalták és neki kézbesítették, de hogy az iratot M. Miklós erőszakosan széttépte. Mindezt elsőrendű alperes a 3. végrendeleti tanúnak 1875. évi június 8-án kelt F. alatti bizonyítványával és D. István és Sz. Pál tanukkal akarja bebizonyítani. Nem sikerült azonban elsőrendű alperesnek felperes tagadásával szemben az állítólagos szóbeli végrendelet valóságát és tartalmát törvényszerüleg bebizonyítani. Mert a három végrendeleti tanú közül B. Sándor és R. Lipót időközben elhalván, csak U. Lipót hallgattathatott ki; már pedig az állítólagos végrendelkezéskor hatályban volt s azért itt alkalmazandó osztrák polg. törvénykönyv 586-ik §-ához képest csak akkor fogadható el a kétségbe vont szóbeli végrendelet érvényesnek, ha létrejöttét s tartalmát a három végrendeleti tanú, vagy a mennyiben egyik közülök már ki nem hallgattathatnék, legalább a másik kettő hit alatti egybehangzó vallomásával bizonyítja. És Sz.-nek és D.-nek, mint nem végrendeleti tanuknak vallomása itt még akkor sem vétethetnék figyelembe, ha egybehangzóan s nem oly ellentétesen vallanának, mint a hogy vallottak épen az örökös személyére és az örökrészre nézve. Egyébiránt elsőrendű alperes egész fentebbi előadását valószínűtlennek tünteti fel már maga azon körülmény, hogy ama hosszú öröklési eljárás folyama alatt, a melyben ö személyesen és tevékenyen befolyt s a melynek befejezését leginkább ö, majd mint állítólagos vérrokon, majd mint hagyatéki gondnok saját ténykedéseivel késleltette két évtizedig, ő a kérdéses szóbeli végrendelettel 17 éven át hallgatott, daczára a hírlapi hirdetménynek és azon pernek, mely egy más Sz. Pál által felmutatott szóbeli végrendelet érvényessége iránt a kir. kincstár és Sz. Pál között, az utóbbinak 1862. évi február 3-án 97. sz. alatt itéletileg történt jogerejü elutasításával lefolytattatott. () ugyanis a nélkül, hogy késedelmességének okát adni tudta volna, vagy tudná most, csak 1876-ban állott elő az F. alatti