Döntvénytár. A M. K. Curia, elvi jelentőségű határozatai. Új folyam II. kötet (Budapest, 1882)

104 azokat eladta, azokat saját hasznára fordította s egy zsák tarho­nyát is ellopott, mely utóbbi cselekménye azonban, mielőtt még az ellopott tárgyat eladhatta volna — kitudatott. Vádlottnak ezen cselekményei mindegyike külön-külön meg­állapítja a lopásnak a B. T. K. 336. §. 7. pontjában meghatáro­zott bűntettét és ehhez képest a nevezett vádlott ellen négy lopás büntette forog fen. Ezeken felül beismerte vádlott, hogy ugyanazon gazdája nevében és ennek megbízását színlelve, gazdája adósaitól 15 frtnyi összeget felszedvén, azt maga hasznára fordította. A vizsgálati iratok nem nyújtván bizonyítékot arra, hogy a vádlottat gazdája bízta volna meg a pénz felszedésével, vagy hogy vádlott a kérdé­ses összeget az egyes adósok felkérése folytán vette volna a kezé­hez gazdájának átszolgáltatás czéljából : ebből következik, hogy ezen összegek csakis az által jutottak a birtokába, mert vádlott gazdája adósai előtt a gazdájától kapott megbízást színlelve, ezeket az iránt, hogy a pénznek gazdája nevében való felvételére jogosítva van, tévedésbe ejtette. Az ekként használt színlelés pedig ravasz fondorlatot képez­vén ; tekintve, hogy ez által vagyoni kár okoztatott és hogy a másoknak ekként okozott kár összegével vádlott magának jogtalan vagyoni hasznot szerzett: ez okból a cselekmény nem a B. T. K. 355. §-a alá eső sikkasztást, hanem a 379. és 380. §. alá eső csalást képez. Ezek szerint a fentebb megjelölt négy lopás bűntettéhez még egy csalás vétsége is járulván : vádlott, tekintettel a B. T. K. 99. §-ára, súlyosabban lenne büntetendő. Minthogy azonban a kir. ügyész a másod bíróság Ítéletében megnyugodott, a vádlott ellen a másod bíróság által kimondott egy évi börtönt a B. T. K. 96., illetőleg 99. §-aihoz képest összbüntetésnek kell tekinteni. 47­Van-e jogosítva a bíróság az eljárást folytatni, ha a kir. ügyész felmentést inditványoz ? (1882. május 17. 1974. sz. a.) A panasz súlyos testi sértés miatt emeltetik. Vádlott taga­dásban van. A kir. ügyész felmentést indítványozott.

Next

/
Oldalképek
Tartalom