Döntvénytár. A M. K. Curia, elvi jelentőségű határozatai. Új folyam II. kötet (Budapest, 1882)
101 vetett könnyű testi sértés vétségében vétkesnek kimondatik és ezért három havi fogház és ötven frt pénzbüntetésre ítéltetik. Indokok: — — — Vádlott által elkövetett cselekményt illetőleg a tanuk igazolták ugyan, hogy ö, midőn a panaszos lovát becsmerélte, azt agyonlövéssel fenyegetve, tettét azonnal végrehajtva, panaszosra a pisztolyt elsütötte ; de tekintettel ugy a vádlottnak azon vallomására, hogy ezen cselekedete nem szándékkal összekötött volt, s igy a B. T. K. 65. §-a alá eső kísérlet, mely a gyilkosság tényének szándékolt végrehajtására vonatkoztatható lenne, ellenében egyáltalában fel nem ismerhető, másrészt tekintettel azon körülményre, hogy beismeri, miszerint a panaszost meglőtte, mely lövés az orvosi vélemény szerint néhány napig gyógyítható könnyű testi sértést eredményezett, vádlott ellenében a B. T. K. 301. §. szerinti könnyű testi sértés vétsége volt megállapítandó, s abban vétkesnek kimondandó. . . . A budapesti kir. itélő tábla: A kir. törvényszék Ítélete helybenhagyatik. Indokok: Vádlott P. Lajos a 782/81. sz. a. kelt törvényszéki végzéssel emberölés bűntettének kísérlete miatt lett vád alá helyezve és a végtárgyalásra megidézve; mivel azonban a végtárgyalás folyamában előadott bizonyítékokkal a lövés alkalmával az ölési szándék vádlott ellenében, különösen ennek tagadása folvtán igazolható nem volt, cselekményét csakis az azáltal előidézett eredményhez képest testi sértés vétségének minősíteni kellett. A kir. Curia : A vádlott által elkövetett cselekmény minősítésére nézve mindkét alsóbirósági ítélet megváltoztatik, vádlott a B. T. K. 301. és 302. §-ába ütköző súlyos testi sértés vétségének kísérletében mondatik ki bűnösnek. Indokok : Vádlott tagadja ugyan, hogy ő a lövés által a megsértettet szándékozott volna megsérteni ; ezen tagadása ellenében azonban a sértési szándék az által, hogy meglövéssel való előzetes fenyegetés után a forgó pisztolyt zsebéből elővéve, azt a sértett félre irányozva szándékosan sütötte el, bebizonyítva van. Hogy pedig ezen lövés által nem súlyos, hanem könnyű testi sértés ejtetett, tekintve egyrészről a cselekmény elkövetésére használt eszköznek veszélyes voltát, másrészről pedig azt, hogy a