Döntvénytár. A M. K. Curia, elvi jelentőségű határozatai. Új folyam II. kötet (Budapest, 1882)

96 a zálogjogot s/erzett hitelezőt annak mármost csak rendes per utoni bizonyításától el nem zárhatni, hogy adósát örökrész illette s hogy a beszavatolás a harmadik részére csak adósának ezen jogán eszközöltetett, mert más értelmezés mellett a tlkvi rendt. 74. §-a alapján zálogjogot nyert hitelezőnek jogát az adós illető­leg engedményese tetszése szerint hatálytalanná tehetné. Ebből folyólag viszont a beszavatolás alapján átirt tulajdonos is a tör­lést csak annak bizonyításával eszközöltetheti, hogy az adóst ily örökrész egyáltalán nem, avagy a zálogjog bejegyzése idejekor már tényleg nem illette; minthogy azonban a jelen esetben a 3. sz. a. családi értesítő szerint B. Lajos B. Istvánnak szintén örö­kösödésre jogositott unokája volt és azon körülmény, hogy B. L.-t örökrész nem illette, az A. a. végzéssel egyedül nem bizonyítható és felperes más módon a fenebbi döntő körülményt bizonyítani meg sem kisérlette, de különben is ezen peren kívül és alperes meghallgatása nélkül hozott végzés alperesnek szerzett jogait nem is érinti, és így ö annak érvénytelenítése iránti kereset indítására nincs is jogosítva, arra tehát nem is kötelezhető : azért a zálog­jog törlése iránti keresetnek sem lehet helyt adni. Végrehajtást rendelő végzés ellen a végrehajtást foganato­sított bíróságnál a kézbesítéstől 8 nap alatt beadott, a vég­zést hozott bírósághoz azonban ezen idő után érkezett felfolyamodás törvényes időben benyújtottnak tekintendő. (1882. april 17. 1 891. sz. a.) A magyar országos bank részvénytársulat felperesnek a Société de 1'Union Générale alperes elleni 531260 frank 45 cent. és 12298 frt 50 kr. és járulékai iránti biztosítási végrehajtási ügyében a budapesti kir. kereskedelmies váltótörvényszék, mint keres­kedelmi bíróság az 1882. évi február i-sö napján 5939. sz. alatt következő végzést hozott: Ezen kérelemnek a végrehajtási eljárást szabályozó 1881. évi LX. tczikk 223. §-a alapján helye lévén: a kért biztosítási végrehajtás folyamodó magyar országos bank részvénytársaságnak részére a f. évi 5938. szám alatt beperesitett 531260.45 franc és

Next

/
Oldalképek
Tartalom